Megvan a diagnózis, hosszú időre kidőlt a DVSC irányítója

R. P.R. P.
2024.10.11. 09:26
Fotó: dvsckezilabda.hu
A DVSC Schaeffler női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Szabó Nina bal térdében elszakadt a keresztszalag, így az irányítóra műtét és hosszú kihagyás vár.


Szabó Nina a Győri Audi ETO KC elleni bajnoki 19. percében sérült meg, azonnal tudni lehetett, hogy nagy a baj. Mostanra a vizsgálatok kiderítették, hogy a 22 éves játékos bal térdében elszakadt a keresztszalag.

„Duplán sújtotta a balszerencse csapatunkat a Győri Audi ETO KC elleni mérkőzésen – írja közleményében a DVSC Schaeffler. – Amellett, hogy megint minimális különbséggel kaptunk ki, ismét súlyos sérülés szenvedett egyik játékosunk a zöldek ellen. (…) Szabó Nina térde sérült meg súlyosan. Irányítónk egy felugrást követően nagyon rosszul fogott talajt, a térde megbicsaklott és már akkor látszott, hogy valószínűleg nagy a baj.

Nina csütörtök délután esett át az ilyenkor szokásos MR-vizsgálaton. A leletekből pedig kiderült, hogy a bal térdében elszakadt a keresztszalag, így a Debrecenbe kitűnő formában visszatérő játékosra műtét, majd hosszú rehabilitáció vár. Ebben a szezonban már biztosan nem léphet pályára.”

Ehhez kapcsolódó hír, hogy a DVSC visszarendelte a Vácnak nyáron kölcsönadott irányítóját, Csernyánszki Liliánát, aki így visszaköltözik Debrecenbe és a jövő heti, Ferencváros elleni mérkőzésen már pályára is léphet.

A sérülés:

Kézilabda
2024.10.09. 18:55

Krimi a legvégén: Sako bravúrja kellett a Győr győzelméhez

Szabó Nina súlyosnak tűnő sérülése után kijött a gödörből a DVSC, de a hajrá az akkor már kevesebbet hibázó hazaiaké volt.


 

 

Legfrissebb hírek

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
2026.09.20. 15:28

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
2026.09.20. 08:41

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Női kézi NB I: az MTK legyőzésével folytatta menetelését a Fradi

Kézilabda
2026.09.16. 19:37