Szabadkártyát kér a Debrecen női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligájába

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.06.05. 13:43
Hornyák Dóra, a Debrecen játékosa (Fotó: Kovács Péter, archív)
Beadta pályázatát a női kézilabda Bajnokok Ligája szabadkártyájára a DVSC Schaeffler együttese, az pedig június második felében dől el, hogy a hajdúsági csapat szerepelhet-e a sorozatban.

A DVSC honlapján olvasható szerdai közlemény szerint a pályázat beadásának határideje kedd volt, s mostanra a debreceni klub megkapta a visszajelzést, hogy „az anyag időben és rendben megérkezett”.

„Az EHF végrehajtó bizottságának döntésén múlik, hogy idén is a legrangosabb nemzetközi kupában szerepelhet-e a Loki, vagy az Európa-ligában. A nevezést az Európa-ligára június 24-ig lehet megtenni, tehát mire ez az idő közeleg, már tudni fogjuk, hogy a BL-ben sikerrel jártunk-e” – áll a közleményben.

Arról korábban már beszámoltunk, hogy a bajnoki bronzérmes Motherson-Mosonmagyaróvári KC nem indul a BL-ben. „Jelenleg a klub nem tart még ott, hogy a Bajnokok Ligájában induljon, az Európa-ligát viszont mindenképp megpályázzuk. Sokkal nagyobb sportértéknek tekintjük az Európa-liga final fourba való eljutást, illetve jelenleg nekünk anyagilag is óriási megterhelés lenne a BL” – mondta Szász-Fejér István klubigazgató.

Kézilabda
2024.05.27. 17:27

Nem indul a Bajnokok Ligájában a Mosonmagyaróvár női kézicsapata

„Jelenleg a klub nem tart még ott, hogy a Bajnokok Ligájában induljon, de jövőre is a céljaink között szerepel, hogy a harmadik helyet elérjük.”

 

Legfrissebb hírek

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Először nyert a Nyköbing a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.20. 18:02

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
2026.09.20. 15:28

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
2026.09.20. 08:41

A Bukarest kilencgólos előnyről bukott el, a Metz a négygólos Vámossal nyert a Podravka ellen

Kézilabda
2026.09.19. 19:49

Szinte végig vezetve győzött a Ferencváros a Sola otthonában

Kézilabda
2026.09.19. 17:32