Nem indul a Bajnokok Ligájában a Mosonmagyaróvár női kézicsapata

2024.05.27. 17:27
A klubigazgató szerint a Mosonmagyaróvár még nem tart a BL szintjén (Fotó: Török Attila)
A Motherson-Mosonmagyaróvári KC nem indul a női kézilabda Bajnokok Ligájában a klubigazgató szerint.

Szász-Fejér István hétfőn az M1 aktuális csatornának kiemelte: fantasztikus eredményt ért el az idén tízéves klub a bajnoki bronzéremmel, a Magyar Kupa négyes döntőjével, valamint azzal, hogy az Európa-ligában a legjobb nyolcig jutott.

„Ez a klub életében a legnagyobb siker, mindenki boldog, örül neki a város és a szurkolók is, mindenki maximálisan elégedett” – szögezte le.

Arra a kérdésre, hogy mik az együttes céljai a következő idényre, szerepelne-e a Bajnokok Ligájában, amennyiben lehetőség nyílna rá – az előző kiírásban harmadik DVSC ebben az idényben megmérette magát a legrangosabb európai kupasorozatban –, azt felelte:

„Jelenleg a klub nem tart még ott, hogy a Bajnokok Ligájában induljon, az Európa-ligát viszont mindenképp megpályázzuk. Sokkal nagyobb sportértéknek tekintjük az Európa-liga final fourba való eljutást, illetve jelenleg nekünk anyagilag is óriási megterhelés lenne a BL. De jövőre is a céljaink között szerepel, hogy a harmadik helyet elérjük” – fogalmazta meg a bajnokságra vonatkozó reményeket Szász-Fejér István.

Kitért rá, hogy a fiatalok sokat fejlődtek a klubnál, néhányan távoznak is. Példaként megemlítette a beálló Pásztor Noémit (Neptunes de Nantes) és a kapus Szemerey Zsófit (Metz HB), akik „továbblépnek nemzetközi szinten” a klubnál zajló szakmai munkának köszönhetően. Nagy játékosmozgás ezzel együtt sem lesz, három külföldi és két fiatal magyar játékos érkezik Mosonmagyaróvárra.

 

Legfrissebb hírek

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
16 órája

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
2026.09.20. 15:28

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
2026.09.20. 08:41

A Bukarest kilencgólos előnyről bukott el, a Metz a négygólos Vámossal nyert a Podravka ellen

Kézilabda
2026.09.19. 19:49

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45