Női kézilabda: már az olimpiai selejtező a célkeresztben a Golovin-csapatnál

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.02. 18:34
Golovin: Nehéz három nap vár ránk a jövő héten (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar női kézilabda-válogatott gőzerővel készül Győrben az utolsó két Európa-kupa-mérkőzésre, illetve a jövő heti, hazai ötkarikás kvalifikációs tornára.


Debrecenbe kéne menni, olimpiai selejtezőt kéne nyerni.

Ez járt a fejünkben, miközben kedd délután a magyar női kézilabda-válogatott edzését figyeltük a győri Magvassy Mihály sportcsarnok lelátóján. És a pályán tréningező játékosok gondolatait is már a jövő csütörtöktől vasárnapig a debreceni Főnix Arénában sorra kerülő ötkarikás kvalifikációs torna tölti ki. A hazai viadal előtt azonban ezen a héten vár még két utolsó mérkőzés az Európa-kupában a Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány által irányított együttesre, amely csütörtökön Norvégiában, majd szombaton Győrben Ausztria ellen lép pályára – természetesen már a jövő heti tétmeccsekre való felkészülés jegyében.

 

„Nehéz három nap vár ránk a jövő héten. Az első győri edzésen felmértük a kerettagokat, megnéztük, hogy ki, milyen állapotban van – mondta a délutáni foglalkozás előtt Golovin Vlagyimir.Érződött, hogy kicsit fáradtabb a társaság, mint a legutóbbi összetartáskor. De ez nem csoda, mert jelentős terhelést kaptak a játékosok a kluboknál a szerda-szombat meccsritmusban. Aki nagyobb terhelést kapott, az kissé lazább edzésekkel kezdett, próbáltunk erőnlétileg egy szintre felhozni mindenkit. Keddtől már csak egy tréninggel készülünk. A norvégiai utazás és meccs miatt kiesik két nap, nem lehet normális munkát végezni, ezért komplexebb gyakorlásokat ütemeztünk be az első három napra.”

„Kicsit fáradtan kezdtük el a munkát, hiszen mindenki klubmérkőzésekből jött, de nagyon jó hangulat fogadott, mindenki nagyon pozitívan és mosolygósan vágott bele a felkészülésbe. Tudjuk, mi a cél, hogy mi vár ránk a jövő héten. Előtte még van két felkészülési meccs, próbáljuk kihasználni azokat is. Természetesen az olimpiai selejtező jár a fejünkben, szerintem már az elmúlt év végi világbajnokság óta ezen jár mindenkinek az agya, ezzel kelünk és fekszünk és álmodunk, de ez a normális. Visszanéztük az előző találkozóinkat, tudjuk, hogy mik a hibáink, ezeket igyekszünk kijavítani. Legutóbb Svájc ellen az Európa-kupában már jobban működtek bizonyos elemek, ezeket még jobban szeretnénk pontosítani és csiszolni a hibákon.”
VÉLEMÉNY: SZEMEREY Zsófi, a női válogatott kapusa

A nemzetközi kupameccsekkel terhelt nehéz klubidőszak után a kerettagok múlt hétvégén találkoztak, Golovin meg is jegyezte, ennek aligha örültek a játékosok, hiszen a családjuk helyett vele töltötték a húsvétot. A tréner azonban leszögezte: reméli, mindenki még sok ünnepet tölthet együtt a családjával, ám az olimpiai selejtezőt most rendezik meg. Nem azért gyűltek össze, hogy jól érezzék magukat, hanem azért, hogy kijussanak Párizsba és ezért minden percet meg kell ragadjanak.

A szövetségi kapitány kitért az orrtörésből lábadozó mosonmagyaróvári jobbátlövő, Albek Anna állapotára is:

„Beszéltem vele, nincsenek fájdalmai, fizikai felkészülést végez, de már a labdás gyakorlatok is szóba kerültek. Hétfőn újabb vizsgálat vár rá, bízom benne, hogy minden lelete negatív lesz. Bármennyire is tisztában vagyunk azzal, hogy kiesett neki egy időszak a munkában és a meccsterhelésben, remélhetőleg rövid idő alatt formába lendül és segíteni tud ő is a selejtezőn.”

További friss fejlemény a keret kapcsán, hogy a ferencvárosi kapus, Böde-Bíró Blanka kisebb bordasérülése miatt kímélő munkát végzett a keddi tréningen, valószínűleg szerdán sem tart társaival Norvégiába, így a kapitány a junior-Európa-bajnok váci hálóőrt, Bukovszky Annát is meghívta az összetartásra.

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Böde-Bíró Blanka (FTC), Bukovszky Anna (Vác), Janurik Kinga (FTC), Szemerey Zsófi (Mosonmagyaróvár)
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (Bietigheim – Németország), Győri-Lukács Viktória (Győri ETO)
Jobbátlövők: Klujber Katrin (FTC), Papp Nikolett (Gloria Buzau – Románia)
Irányítók: Vámos Petra (DVSC), Debreczeni-Klivinyi Kinga (Budaörs), Simon Petra (FTC)
Beállók: Bordás Réka (Vác), Füzi-Tóvizi Petra (DVSC), Pásztor Noémi (Mosonmagyaróvár)
Balátlövők: Juhász Gréta (Kisvárda), Kácsor Gréta (DVSC), Kuczora Csenge (Vác)
Balszélsők: Márton Gréta (FTC), Szöllősi-Schatzl Nadine (Győri ETO)

AZ EUROKUPA 5–6. FORDULÓJÁNAK PROGRAMJA
Április 3., szerda
20.25, Maria Enzersdorf: Ausztria–Svájc
Április 4., csütörtök
19.15, Ulset: Norvégia–Magyarország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Április 6., szombat
15.00, Zürich: Svájc–Norvégia
17.00, Győr: Magyarország–Ausztria  (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az állás: 1. Norvégia 8 pont (164–104), 2. Magyarország 6 (138–123), 3. Svájc 2 (115–144), 4. Ausztria 0 (103–149) 

AZ OLIMPIAI SELEJTEZŐ PROGRAMJA, DEBRECEN 
Április 11., csütörtök
15.30: Magyarország–Kamerun
18.00: Svédország–Japán
Április 12., péntek
18.00: Svédország–Magyarország
20.30: Japán–Kamerun
Április 14., vasárnap
16.45: Kamerun–Svédország
19.15: Magyarország–Japán

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik