Férfi kézi BL: Kölnben szeretnénk elérni a csúcsformát – Pesmalbek

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
2024.04.06. 11:09
Dragan Pesmalbek a Szeged elleni párharc is a Veszprém egyik legjobbja volt (Fotó: Dömötör Csaba)
Akárcsak tavaly, az idén is kettős győzelemmel búcsúztatta a Veszprém a Szegedet a Bajnokok Ligája rájátszásában, beállója, a szerb Dragan Pesmalbek szerint csapata egyre jobb formába lendül.

A második párbajt simán nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a Telekom Veszprém a nagy rivális OTP Bank-Pick Szeged ellen, amelynek teljesítményére az elmúlt időszakban rányomta bélyegét, hogy a csapat átalakulóban van. Az Építők idén az első és a második mérkőzést is hét góllal nyerte meg, az ellenfél egyetlen pillanatra sem vezetett a párharc során, döntetlen is összesen csak 215 másodpercen át volt az állás a két mérkőzésen.

„Kicsit tartottam a visszavágótól, mert ha egy ilyen párbaj során az egyik csapat hét góllal nyer idegenben, fel kell készülnie arra, hogy az ellenfél mindenképpen változtatni fog valamin, amire azonnal reagálni kell – mondta a Nemzeti Sportnak Dragan Pesmalbek, a Veszprém beállója. – Ám megint jobban kezdtünk, és nem akarok túlozni, de hamar »kinyírtuk« őket. Tizenöt perc után szinte véget ért a meccs, vezettünk, és majdnem ugyanúgy játszottunk, mint az első mérkőzésen. Örültem, hogy hazai pályán, hazai szurkolók előtt sem engedtünk ki, noha nagy volt az előnyünk, végig koncentráltunk.“

A szerb játékos szerint azért sem lehetett lazítani az előny tudatában, mert égette már meg magát ő is előző csapatával, a francia Nantes-tal, mielőtt 2018-ban először jutottak be a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. A negyeddöntőben hazai pályán hat góllal nyertek a dán Skjern ellen, a második meccs félidejében pedig már hárommal mentek, az előnyük tehát összesítésben kilenc gól volt a párbaj vége előtt harminc perccel. Tizenöt perccel később, a második játékrész közepére viszont fordítottak, és már öt góllal is vezettek a dánok.

„Sikerült kiharcolnunk a továbbjutást, de minden olyan gyorsan történt. Bármilyen nagynak is tűnik az előny, ha kihagyunk tíz, tizenöt vagy akár húsz percre, az ellenfél ezen a szinten már bármikor képes visszajönni és egyenlíteni – magyarázta a Szeged elleni két BL-találkozón 11  gólt szerző Pesmalbek. – Ezért nem adta fel a Szeged sem, csak a második félidőben láttam a játékosok arcán és viselkedésén, hogy már nem annyira motiváltak. Nem találták a megoldást, megroppantotta őket, hogy rengeteg labdát szereztünk, keményen védekeztünk, nagyon gyorsan játszottunk, egymás után jöttek a lerohanásaink. Amikor a második félidőben már hét-nyolc góllal elhúztunk, éreztem, hogy ez sok, ezt már nem fogják ledolgozni. Már csak azért sem, mert tudtam, nemcsak erősebb a keretünk, hanem az edző is jól forgatja a csapatot, így a hatvanadik percben is ugyanolyan sebességgel fogunk játszani, mint az elsőben.”

A Veszprém idénye eddig nagyon kiegyensúlyozott. A bajnokságban mind a húsz mérkőzését megnyerte, az NB I­-ben 822 gólt szerzett (41.1-es meccsenkénti átlag), a Bajnokok Ligájában négy mérkőzést veszített el a tizenhatból, 565-ször talált be az ellenfelek kapujába (meccsenként 35.3), amivel az első helyen áll az európai mezőnyben.

„Nem hiszem, hogy túl sokat kellene leszűrni abból, hogy a csoportkörben kikaptunk a GOG-tól, a Barcától, a Plocktól vagy a Magdeburgtól, mert egyrészt ilyen csapatok ellen benne van a pakliban, hogy ha rossz napot fogunk ki, veszíthetünk, másrészt mindig is azon dolgoztunk, hogy az egyenes kieséses szakaszban kerüljünk egyre jobb formába – tette hozzá a 28 éves beálló. – Valóban úgy érzem, hogy egyre jobbak vagyunk, remélem, a folyamat marad, a csúcsformát szeretnénk Kölnben, a négyes döntőben elérni.”

A Telekom Veszprém a dán Aalborg együttesével találkozik a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, az első mérkőzéseket április 24–25-én, a visszavágókat május 1–2-án játsszák.

BAJNOKOK LIGÁJA, FÉRFIAK
A negyeddöntő párosítása
Kielce (lengyel)–Magdeburg (német)
Montpellier (francia)–THW Kiel (német)
TELEKOM VESZPRÉM–Aalborg (dán)
PSG (francia)–Barca (spanyol)

 

Legfrissebb hírek

„Brutálisan nehéz meccs volt” – Bodó Richárd a Szeged továbbjutásáról

Kézilabda
8 órája

A Nantes kettős győzelemmel jutott a férfi kézilabda BL negyeddöntőjébe

Kézilabda
8 órája

Elképesztő izgalmak után, az utolsó öt percben a Szeged kiharcolta a továbbjutást a férfi kézi BL-ben!

Kézilabda
11 órája

Veszprém, Szeged: a rájátszásban visszatért a remény

Kézilabda
Tegnap, 6:34

A végére alakult ki a legnagyobb különbség, előnyt szerzett a Szeged a férfi kézi BL-párharc odavágóján

Kézilabda
2026.04.02. 20:27

Az egyik legjobb formában lévő csapat érkezik Szegedre a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.04.02. 09:02

Hatgólos hátrányból fordított a Nantes a GOG ellen a férfi kézilabda BL rájátszásában

Kézilabda
2026.04.01. 22:43

Kiválóan védekezett a Veszprém, magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra a PSG elleni playoffmeccsen

Kézilabda
2026.04.01. 20:23
Ezek is érdekelhetik