„Az élességet sikerült végig fenntartani” – Szilágyi Zoltán a svédek legyőzéséről

Vágólapra másolva!
2024.04.13. 10:20
Szilágyi Zoltán értékelte a magyar válogatott svédek elleni mérkőzését (Fotó Török Attila, archív)
Szilágyi Zoltán, a Debreceni VSC női kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint a magyar válogatottnak sikerült végig fenntartania a kezdeti élességét, ezért tudta 28–25-re legyőzni Svédországot az olimpiai selejtezőtorna 2. fordulójában, pénteken.

 

A csapat nagyon jól szállt be a mérkőzésbe, egyértelműen irányított, dominált, és nagyon reméltem, hogy ez a második félidőben is így lesz, mert sejtettem, hogy akkor sikerül győznie” – nyilatkozta az MTI-nek a szakvezető, aki a Főnix Arénában tekintette meg a találkozót.

Az olimpiai és világbajnoki negyedik helyezett svédek 7–7-nél és 17–17-nél is egyenlítettek, a vezetést azonban egyszer sem tudták átvenni. Szilágyi szerint a 17–17 utáni időszak nagyon fontos volt, mert a második félidő nem úgy indult, ahogyan a mieink tervezték. Megakadt a támadójáték, az ellenfél pedig a lerohanásokból gólokat tudott szerezni.

Meglátása szerint ekkor nagyon fontosak voltak Böde-Bíró Blanka védései, különösen a szélső lövések hárítása bizonyult meccsdöntőnek.

Támadásban mindig volt egy-egy játékos, aki át tudta lendíteni a nehézségeken a csapatot, gondolok itt Kuczora Csenge és Klujber Katrin teljesítményére, illetve Győri-Lukács Viktória helyzetkihasználásaira. A szélső nagyon fontos pillanatokban talált be” – magyarázta.

Szilágyi hangsúlyozta, a kezdeti élességet sikerült végig fenntartani, és az egész mérkőzésen megfelelő hittel kézilabdázott a válogatott.

A mieink csütörtökön 49–11-re verték meg Nagy-Britanniát, és csak akkor nem szereznek olimpiai kvótát, ha vasárnap a 19.15 órakor kezdődő utolsó mérkőzésen öt vagy több góllal kikapnak Japántól.

Egyértelműen igen!” – válaszolta a DVSC Schaeffler vezetőedzője arra a kérdésre, szerinte megszerzi-e a kvótát a csapat.

Nem azt mondom, hogy a torna előtt biztos voltam, de nagyon bíztam benne, hogy meglesz. Ezzel a játékkal a japánokat is megverik” – szögezte le.

Szilágyi pénteken Békéscsabán járt a klubcsapatával és 35–22-re nyertek edzőmérkőzésen. A válogatottakban nem szereplő játékosai szabad hétvégét kaptak, hétfőn pedig folytatják a munkát, hiszen jövő vasárnap a Mosonmagyaróvárt fogadják a bajnoki bronzérem szempontjából kulcsfontosságúnak ígérkező rangadón.

Nagyon remélem, hogy boldogan jönnek majd vissza a lányok a válogatottból. A hétfőt és a keddet megkapják pihenőnek. Az a legfontosabb, hogy a két nap során feltöltődjenek, és szerdán kezdünk konkrétan készülni a rangadóra” – mondta.

A DVSC az előző szezonban bronzérmes volt, és szabadkártyát kapott a Bajnokok Ligájára. A csoportkörben ötödik lett, majd a rájátszás első fordulójában búcsúzott, bár a címvédő norvég Vipers Kristiansand ellen otthon négy, idegenben pedig öt góllal is vezetett, végül 56–55-ös összesítéssel alulmaradt.

Fantasztikus időszak volt. Amikor elindultunk, sokan azt mondták, hogy pontunk sem lesz. Aztán sikerült továbbjutnunk a csoportból. A Vipers elleni párharc miatt még van némi csalódottság bennünk, hiszen nagyon közel voltunk” – értékelt a szakvezető.

Hozzáfűzte, tudják, hogy fantasztikus eredményt értek el, de végül kiestek, mert talán egy nagyon picivel több tapasztalat hiányzott részükről.

Ha majd az év végén visszagondolunk erre az egész időszakra, azt gondolom, nagyon büszkék lehetünk a BL-szereplésünkre” – vélekedett.

Leszögezte, a következő szezonban is szeretnének ott lenni a csoportkörben, ezért is nagyon fontos számukra, hogy például a következő rangadón, a Mosonmagyaróvár ellen nyerjenek, lehetőség szerint minél több góllal.

Szeretnénk megszerezni a bronzérmet, ami tavaly elég volt ahhoz, hogy a Bajnokok Ligájában induljunk, úgyhogy ebben bízunk idén is” – mondta.

Eddig négy távozót jelentett be a klub, Planéta Szimonetta nyártól a lengyel, Vámos Petra a francia, Elinore Johansson a német bajnokságban folytatja, és Kácsor Gréta sem marad Debrecenben. Pótlásukra érkezik a jobbátlövő Kristina Dramac és Océane Sercien-Ugolin, a balátlövő Kristin Thorleifsdóttir, illetve az irányító Tóth Nikolett.

Alapvetően az volt a célunk, hogy a keret nagy részét próbáljuk egyben tartani, de nem úgy hozta az élet. Sajnálatos módon voltak olyan játékosok, akik máshogy döntöttek. Teljesen megértjük ezeket a dolgokat, és semmi extra dolog nem történik, lesz egy új csapatunk” – vélekedett Szilágyi.

Hozzátette, elsősorban a belső pozíciókra gondol, mert a kapuban, a széleken és beálló poszton nem lesz változás. A belső pozíciókban lesz egy kicsivel több mozgás, mint amit terveztek, de nagyon bízik benne, hogy hamar összeáll a következő csapatuk is, és ugyanolyan eredményes lesz, mint a mostani.

NŐI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA
1. CSOPORT, 2. FORDULÓ
SVÉDORSZÁG–MAGYARORSZÁG 25–28 (11–15) 
Debrecen, Főnix Aréna, 3679 néző V: Kuttler, Merz (németek)
SVÉDORSZÁG: BUNDSEN – Hagman 4 (3), Dano 1, Lindqvist 1, Blohm 4, Roberts, Hansson 1. Csere: Eriksson (kapus), CARLSON 7, Lundström, Hvenfelt 1, Axnér 1, Thorleifsdóttir 4, Johansson, Strömberg 1. Szövetségi kapitány: Tomas Axnér
MAGYARORSZÁG: BÖDE-BÍRÓ – GYŐRI-LUKÁCS 6, KLUJBER 7 (2), Vámos P. 1, Füzi-Tóvizi, KUCZORA 8 (1), Szöllősi-Schatzl 2. Csere: Janurik (kapus), Papp N., Debreczeni-Klivinyi 2, Bordás 1, Simon P. 1, Márton G. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 7. perc: 1–4. 17. p.: 7–7. 23. p.: 8–11. 28. p.: 10–14. 35. p.: 15–17. 44. p.: 18–20. 52. p.: 20–24. 58. p.: 24–26.
Kiállítások: 8, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Tomas Axnér: – A magyarok erősek voltak, keményen támadtak, és jól kezdték a meccset, mi pedig nem. A csarnokban elképesztő volt a hangulat, és jól tudjuk mi is, milyen hazai pályán szerepelni, a saját szurkolóink mennyit számítanak, nem könnyű így játszani egyik ellenfélnek sem. Nem örülök az eredménynek, de előző nap is játszottunk egy kemény meccset Japán ellen, és huszonnégy óra alatt nem tudtunk tökéletesen regenerálódni, nem volt a játékunkban elég átütő erő. A magyarok jobbak voltak, megérdemelték a győzelmet, számunkra pedig egyszerű a képlet, meg kell vernünk a briteket, és kint vagyunk az olimpián.

   
AZ ÁLLÁS      
1. MAGYARORSZÁG2277–364
2. Svédország21160–562
3. Japán21171–512
4. Nagy-Britannia2227–920

A 3. (UTOLSÓ) FORDULÓ PROGRAMJA
Április 14., vasárnap
16.45: Nagy-Britannia–Svédország  (Tv: M4 Sport)
19.15: MAGYARORSZÁG–Japán  (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik