A britek Japán ellen is lelkesek voltak, de így is 43 gólt kapva szenvedtek vereséget

Vágólapra másolva!
2024.04.12. 22:13
Fotó: IHF
Japán 43–16-ra legyőzte Nagy-Britanniát a Debrecenben zajló női kézilabda olimpiai selejtezőtorna 2. fordulójában.

A Kamerun helyére beugró Nagy-Britannia a mieink elleni 49–11-es vereségét követően a Japán elleni találkozót is az esélytelenek nyugalmával várhatta. A britek ezen a meccsen is felszabadultan játszottak, minden egyes apró pozitívumot – bátor lövést, szép védést – megünnepelt a csapat, a játékosok lelkesen biztatták egymást. 

Japán gyakran száguldott át könnyedén Nagy-Britannia védelmén, amelynek játékosai számos alapvető technikai hibát vétettek. Az első félidőben a japánok eggyel többet lőttek, mint csütörtökön a mieink, míg a britek 6 helyett 9 találatig jutottak az első 30 percben.

A fordulást követően ott folytatták a csapatok, ahol abbahagyták, egy raklapnyi újabb japán gól mellett a britek is villantottak néhány szép támadást: a vége 43–16 lett, az európai szigetország csapata ezzel már biztosan nem juthat ki Párizsba.

A tornán szombaton pihenőnapot tartanak, majd az utolsó forduló mérkőzéseit vasárnap játsszák: 16.45-től Nagy-Britannia Svédországgal, míg 19.15-től Magyarország Japánnal játszik az olimpiai részvételért, a mieinknek akár a négygólos vereség is beleférhet.

NŐI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA, 2. FORDULÓ 
1. CSOPORT (Debrecen, Főnix Aréna)
Japán–Nagy-Britannia 43–16 (25–9)

KORÁBBAN
Magyarország–Svédország 25–28 (11–15) 

   
AZ ÁLLÁS      
1. MAGYARORSZÁG2277–364
2. Svédország21160–562
3. Japán21171–512
4. Nagy-Britannia2227–920

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik