Női kézi NB I: új vezetőedzővel is hasonlóan szerepelne a Fehérvár

Vágólapra másolva!
2023.07.10. 17:05
null
(Fotó: Kricsovics Antal/Fejér Megyei Hírlap, archív)
Új vezetőedzővel ismételné meg előző bajnoki szereplését az Alba Fehérvár KC női kézilabdacsapata, amely a hetedik helyen végzett a 2022–2023-as idényben.


A székesfehérvári klub hétfői idénynyitó sajtótájékoztatóján Balássi Imre klubelnök hangsúlyozta, hogy kimagasló eredményt értek el, de bizakodó, mert minden feltétel adott ahhoz, hogy „ismét felülmúlják önmagukat”. A legnagyobb erősítésnek azt nevezte, hogy egyben maradt a keret jelentős része és a súlyos sérültek is visszatérnek. Kiemelte, hogy a koncepció maradt, vagyis minél több fiatalt igyekeznek beépíteni a csapatba, illetve csak fiatalokat igazoltak.

Megemlítette, hogy képzőközponti státuszt kaptak, ezért új utánpótlás szakágvezető jött az egyesülethez: Kovács Attila a Ferencvárostól érkezett Fehérvárra, 17 éve dolgozik utánpótlásedzőként, emellett hét évig volt Elek Gábor vezetőedző másodedzője.

Mészáros Attila alpolgármester megemlítette, hogy a város számára fontos a kézilabda, így a tavalyinál nagyobb támogatást kapott a klub, mert szeretnék, ha a női sportágakban is több élvonalbeli csapata legyen Székesfehérvárnak.

Az új vezetőedző, Horváth Roland szerint a csapat sokra hivatott, szeretnék közösen a legjobb eredményt elérni a következő szezonban. Úgy vélte, vannak a keretben olyan játékosok, akiknek a felnőtt válogatottság is elérhető lehet.

Eligazolt a horvát Tea Pijevic, aki Romániába, a japán Ohjama Mana, aki hazájába tért vissza. Gerháth Kincső Érden, Boldizsár Bianka pedig a Vasasban folytatja pályafutását, míg Józsa Krisztián vezetőedző Kisvárdára igazolt. Érkezett a beálló posztra a Győri Audi ETO-tól Kövér Luca és a NEKA-tól Kocsis Bettina. A montenegrói balszélső, Milica Andjusic a Buducsnoszt Podgoricától, míg Orbán Laura kapus a Tempo csapatától igazolt az Alba Fehérvárhoz.

Az együttes hétfőn kezdte el a felkészülést a következő szezonra. Elsőként zártkapus meccsen lépnek pályára a Nagybánya ellen, majd július végén nemzetközi tornát rendeznek a Budaörs, a Japán válogatott és a Metzingen részvételével. Augusztusban Szlovákiában és Csehországban vesznek részt nemzetközi tornákon, majd a szlovák bajnok DAC ellen zárják a felkészülést.

Az Alba Fehérvár a bajnokság első fordulójában a Debrecent fogadja.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Józsa Krisztián: A fiatalokat mentálisan kellett megerősíteni az élvonalhoz

Kézilabda
2025.06.13. 08:28

Női kézi NB I: ez volt az idény számokban

Kézilabda
2025.06.11. 08:27

Női kézilabda NB I: nem lehet elvárás a bennmaradás a Kozármisleny edzője szerint

Kézilabda
2025.06.10. 18:54

Az Esztergommal bronzérmet szerző balátlövő érkezett a budaörsi kézilabdacsapathoz

Kézilabda
2025.06.10. 14:32

Átalakuló kerettel próbál visszajutni a női kézilabda NB I-be a Békéscsaba

Kézilabda
2025.06.10. 13:27

Per Johansson: Még évekig látom magam az ETO kispadján

Kézilabda
2025.06.07. 12:53

Új vezetőedzővel és új vezetői struktúrával akarja feledtetni az elmúlt idényt az Alba Fehérvár

Kosárlabda
2025.06.06. 12:59

Az MTK-tól érkezett a Kisvárda legújabb szerzeménye

Kézilabda
2025.06.06. 12:31
Ezek is érdekelhetik