Női kézi BL: Bölk elmondta, mi járt a fejében a döntőt érő gólnál

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.06.03. 21:29
Ismét csodát tett a Ferencváros női kézilabdacsapata, amely a Bajnokok Ligája final four második elődöntőjében legyőzte az esélyesebb Team Esbjerget. A rendkívüli izgalmakat hozó mérkőzés után az utolsó másodpercekben győztes gólt szerző Emily Bölk, illetve Bíró Blanka idézte fel a pályán történteket az NSO Tv-nek.

„Elképesztő pillanat volt, hogy a végén szereztük meg a győztes gólt. Úgy voltam vele, ez az utolsó lehetőségünk, megpróbálom, beletettem minden szerencsémet. Aztán gól lett belőle, ráadásul győztes, amelynek köszönhetően ott vagyunk a döntőben” – idézte fel Emily Bölk, mi járt a fejében, amikor az utolsó másodpercekben kapura lőtt.

Videónkban arról is beszél, milyen volt húszezer ember előtt pályára lépni, s maradt-e energiájuk a címvédő Vipers elleni döntőre. Bíró Blanka ugyancsak felidézi az utolsó másodperceket, s külön kiemeli azt is, mekkora jelentősége volt annak, hogy az aréna túlnyomó része a Ferencvárosnak szurkolt.

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ
ELŐDÖNTŐ
FTC-Rail Cargo Hungaria–Team Esbjerg (dán) 30–29 (13–17)
Budapest,MVM Dome,20 022néző.Vezette:Backovic, Palackovic (szlovénok)
FTC:
Bíró B. – MALESTEIN 7, Klujber 5 (3), Szucsánszki, Kisfaludy 1, BÖLK 6, Márton G.Csere:Janurik (kapus), Tomori, LEKICS 5 (1), Cvijics, SZÖLLŐSI-ZÁCSIK 3, Hársfalvi, STOLLE 3, Papp D.Edző:Elek Gábor
ESBJERG:Kristensen – M. Jacobsen, Tranborg 2, Heindahl 1, Nielsen, INGSTAD 6, REISTAD 7.Csere:Milling (kapus), Breistöl 4, N. MÖRK 7 (4), Sanna Solberg 2.Edző:Jesper Jensen
Az eredmény alakulása.9. perc: 4–3. 12. p.: 4–6. 15. p.: 7–8. 22. p.: 11–12. 26. p.: 13–14. 33. p.: 16–18. 43. p.: 21–21. 51. p.: 25–26. 56. p.: 28–26.Kiállítások:12, ill. 10 perc.Hétméteresek:5/4, ill. 3/3

Korábban
Győri Audi ETO–Vipers Kristiansand (norvég) 35–37(18–23)

Legfrissebb hírek

Metzbe utazik a Loki, Hamarban teheti tökéletessé az évét az ETO

Kézilabda
5 órája

Női kézilabda NB I: az Esztergom pontot veszített Vácon, a vártnál szorosabb meccsen nyert a Győr

Kézilabda
2025.11.12. 20:41

A Celtic után az ír válogatott is szemet vethet Robbie Keane-re – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.11.11. 09:17

Nyert az Ikast, és beérte pontszámban az FTC-t a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.11.09. 18:46

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

Veronica Kristiansen szerint a mostani minden idők legjobb Győri ETO-ja

Kézilabda
2025.11.09. 09:40

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 09:03

Nagy csatában maradt alul az FTC Brestben

Kézilabda
2025.11.08. 19:32
Ezek is érdekelhetik