Női kézi: szlovák bajnok a HC DAC!

D. S. B.D. S. B.
2023.05.21. 20:47
null
Szlovák bajnok a HC DAC! (Fotó: Duducz Tibor)
A cseh-szlovák Mol Extraliga után a szlovák női kézilabda-élvonalban is a HC Dunaszerdahely szerezte meg az aranyérmet, miután a bajnoki finálé aranyéremről döntő harmadik meccsén, hazai környezetben 23–22-re legyőzte a Michalovcét, megtörve ezzel ellenfele sorozatát, hiszen a legutóbbi 11 bajnoki kiírást a nagymihályiak nyerték.

 

Már a DAC labdarúgócsapatának szombati, Banská Bystrica (Besztercebánya) elleni bajnokijának szünetében vastaps fogadta a HC DAC női kézilabdázóit a Mol Arénában, ám Debre Viktor tanítványai a cseh-szlovák közös rendezésű Mol Extraliga megnyerése után még a szlovák bajnokságban is aranyéremre hajtottak, ehhez pedig vasárnap le kellett győzniük a Michalovcét a finálé harmadik, mindent eldöntő meccsén.

Megszokott módon a szurkolókon semmi sem múlott. Már hosszú percekkel a találkozó előtt egy tűt sem lehetett leejteni a Városi sportcsarnokban.

A DAC pedig az első kettőhöz hasonlóan a harmadik mérkőzést is jól kezdte és fokozatosan négygólos előnyt dolgozott ki.

„Noémi, Noémi!” – zengett a dunaszerdahelyi csarnok ötszáz nézőjének torkából Magera Noémi védései után. Később, a Sári Barbara által értékesített hétméterest követően, a félidő közepén a nagymihályi kapus védése kissé megfogta a hazaiakat, ezt kihasználva pedig felzárkózott a Michalovce, sőt, a szünet előtt az állást is megfordította, de két üres kapus góllal egyenlítettek Debre Viktor tanítványai, akik így döntetlennel fordulhattak.

A második félidő hihetetlen izgalmakat hozott –hiába került többször is emberelőnybe a Dunaszerdahely, csak nehezen tudott élni vele.

A mindkét oldalon remeklő kapusok mellett Bízik Réka négy góljával a hátán vitte a hazaiakat, majd egy időkérés után kiváló hajrát produkált a DAC, melynél Magera védései mellett Élő Beatrix többször betalált. Végül Debre Viktorék 23–22-re nyertek, megszerezve a szlovák női kézilabda-bajnokság bajnoki címét.

„Köszönünk szépen mindent, találkozunk jövőre is” – mondta a csapatkapitány Juhos Kata a tomboló közönségnek.

„Csak annyit tudok mondani, hogy nagyon boldog vagyok” – mondta örömkönnyeivel küszködve a HC DAC egyik legmeghatározóbb játékosa és legendája, Bízik Réka.

SZLOVÁK NŐI KÉZILABDA-BAJNOKSÁG
RÁJÁTSZÁS A BAJNOKI CÍMÉRT, 3. MÉRKŐZÉS
HC DAC–Iuventa Michalovce 23–22
(13–13)
A DAC gólszerzői: Desortová 7, Bízik R. 6, Élő 4, Juhos 3, L. Costa, Pastorková, Sári B. 1–1

Legfrissebb hírek

Debre Viktort köszöntötték Dunaszerdahelyen

Kézilabda
2026.03.16. 11:48

Niké Liga: elhalasztják a Nagyszombat–DAC összecsapást

Minden más foci
2026.03.13. 14:45

Debre Viktor: Beírtuk a nevünket a történelemkönyvbe

Kézilabda
2026.03.12. 09:48

Világi Oszkár a B-középből szurkolta ki a DAC győzelmét

Minden más foci
2026.03.09. 14:28

A DAC legyőzte a Zólyombrézót, és tovább üldözi a Slovant a Niké Ligában

Minden más foci
2026.03.08. 19:57

„Nagy pofont kaptunk” – Tuboly Máté a DAC súlyos kassai veresége után

Minden más foci
2026.03.05. 10:12

Súlyos verésbe szaladt bele a DAC Kassán, kiesett a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.03.04. 20:22

Szánthó Regő a DAC elleni meccs után: Jól találtam el a labdát, a kapus azonban bravúrral a kapufára ütötte

Minden más foci
2026.03.01. 11:39
Ezek is érdekelhetik