Női kézi BL: Kezdettől fogva dominálnunk kell, ez lesz a kulcs – Fodor Csenge

P. B.P. B.
2023.05.06. 11:43
null
Fodor Csenge (labdával) úgy véli, senki ellen nem fér bele az olyan kezdés, mint az odensei (Fotó: Rákóczy Ádám/Kisalföld)
Miután a Győri Audi ETO KC Dániában 29–27-re legyőzte az Odensét a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, nincs más feladata a szombati visszavágón, minthogy megtartsa a kidolgozott előnyét.

 

Kétgólos előnyről vág neki az Odense elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágójának hazai pályán a Győr. Az ötszörös aranyérmes ETO a múlt szombati, dániai első mérkőzésen a szünetben ötgólos hátrányban volt, amit feljavuló játékkal ledolgozott a második félidőben, és két találattal nyert.

„Senki ellen sem fér bele olyan kezdés, mint az odensei – szögezte le az első meccsen négyszer eredményes győri balszélső, Fodor Csenge. A dánok ezt nagyon jól kihasználták, sok gyors gólt szereztek. Nem jellemző ránk, hogy ezt bárkinek is hagynánk... Elemeztük a mérkőzést, remélem, mindenképpen kiküszöböljük a hibákat. A jövőre nézve is tanulság, hogy ilyen felemás félidőket nem engedhetünk meg magunknak. De hála istennek Dániában a második játékrészben tanúbizonyságot tettünk arról, hogy maximálisan tudunk küzdeni, feljavult a védekezésünk, és a rutinunk is segített.”

A szélső szerint az elejétől kezdve élet-halál harcot kell vívjanak, nem szabad az öltözőben „maradniuk”.

„Kezdettől fogva dominálnunk kell, ez lesz a kulcs – folytatta Fodor Csenge. – Az Odense fizikailag erős, fiatal és jól játszó csapat, megy, hajt előre. Mindkét együttes úgy vág neki a meccsnek, hogy semmi sem dőlt még el. Itthon játszunk, ez nekünk előny, de az edzőnk, Ambros Martín külön felhívta a figyelmünket arra, hogy semmilyen külső tényezővel ne foglalkozzunk. Sokkal keményebben kell kezdenünk, végig a kezünkben kell tartani a mérkőzést, diktálni a tempót az elejétől és éreztetni, nem lehet más kimenetel, csak az, hogy mi jussunk be a final fourba.”

A június 3. és 4. között Budapesten sorra kerülő négyes döntő sorsolását kedden 18 órától élőben tartják a Sport Tv fővárosi stúdiójában.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
SZOMBAT

16.00: Vipers Kristiansand (norvég)–Rapid Bucuresti (román) (Tv: Sport1)
Az első mérkőzésen: 31–25
18.00: GYŐRI AUDI ETO KC–Odense (dán) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 29–27
VASÁRNAP
14.00: Metz (francia)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 32–26
16.00: CSM Bucuresti (román)–Team Esbjerg (dán) (Tv: Sport1)
Az első mérkőzésen: 28–32

Legfrissebb hírek

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet

Kézilabda
Tegnap, 12:54

Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni

Kézilabda
Tegnap, 8:23

Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány

Kézilabda
2026.02.22. 19:46

Női kézilabda BL: a Dortmund vár az FTC-re, a DVSC a Győrrel meccselhet a final fourért – így néz ki a folytatás

Kézilabda
2026.02.22. 17:50

Simán megverte a Dortmundot, és csoportelső lett a Győr a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.22. 17:30

A DVSC hazai győzelemmel zárta a csoportkört a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.22. 15:33

Női kézilabda BL: Ana Gros elérte az ezergólos határt

Kézilabda
2026.02.22. 12:49

„A hallgatás itt véget ért” – Fodor Csenge reagált Golovin nyilatkozatára

Kézilabda
2026.02.22. 11:04
Ezek is érdekelhetik