Női kézi: Dunaújvárosból igazolt horvát kapust a DVSC

2023.03.02. 15:04
null
Gabrijela Bartulovic nyártól Debrecenben folytatja pályafutását (Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap)
A női kézilabda NB I-ben 16 mérkőzés után harmadik helyen álló DVSC Schaeffler hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a Dunaújvárosi KKA-tól érkező 28 éves horvát válogatott kapussal, Gabrijela Bartuloviccsal pótolja a nyáron távozó német Ann-Cathrin Giegerichet.

Mint megírtuk, az idény végén távozik a hajdúságiaktól a tízszeres német válogatott kapus, Ann-Cathrin Giegerich, akit a Dunaújvárosból érkező horvát Gabrijela Bartulovic vált a hajdúságiaknál. A 28 éves kapus 2025-ig szóló szerződést kötött a DVSC-vel.

Gabrijela Bartulovic (lánykori nevén Besen) a horvát RK Sesvete-nél kezdett kézilabdázni, innen került 2018-ban a lengyel MKS Perla Lublinhoz, melynek színeiben a Bajnokok Ligájában és az EHF-kupában is pályára lépett. A 2020–2021-es idényre hazatért és a horvát Varazdin (Varasd) játékosa lett, s 2021 nyarán érkezett Dunaújvárosba – mutatta be új igazolását a DVSC.

„A DVSC egy nagyszerű klub, csodálatos történelemmel – beszélt leendő együtteséről Gabrijela Bartulovic. Ez a második idényem a magyar első osztályban és elmondhatom, hogy a Debrecen nagyon magas szinten kézilabdázik. Tetszik a csapat játéka, és úgy gondolom, hogy a következő szezonokban a DVSC Schaeffler az Európa-ligában is jól teljesíthet. Ebben szeretnék a csapat segítségére lenni!”

Legfrissebb hírek

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
10 órája

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2026.08.10. 13:37

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Szabó-Májer Krisztina szerint Fehérváron egymásért és a klubért is küzdenek a kézilabdázók

Kézilabda
2026.08.07. 08:26

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

A mosonmagyaróvári kézilabdaklub csarnokhelyzete rendeződött, azonban más ügyben nyomozás indult

Kézilabda
2026.08.05. 19:33

Anna Kristensen: Képesek lehetünk az összes trófeát megnyerni

Kézilabda
2026.08.05. 14:37

Három játékos és a vezetőedző is távozott a kisvárdai női kézisektől

Kézilabda
2026.08.04. 20:36