Férfi kézi BL: Szívből játszottunk, nagyon intenzívek voltunk – Remili

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.03.22. 21:10
Kiváló kezdés után végig vezetve győzte le idegenben 36–23-ra az OTP Bank-Pick Szegedet a Telekom Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája-negyeddöntőbe jutásért zajló szakasz első felvonásán. A találkozó után a veszprémiektől Sipos Adrián és Nedim Remili nyilatkozott a Sport Tv-nek.

„Győzelemre készültünk, és ezt szerettük volna elérni. Fantasztikus teljesítményt nyújtottunk, kiválóan működött a védekezésünk és a támadásunk is. Többnyire mindent sikerült megvalósítanunk a pályán, amit elterveztünk” – mondta Sipos.„Győzelemre készültünk, és ezt szerettük volna elérni. Fantasztikus teljesítményt nyújtottunk, kiválóan működött a védekezésünk és a támadásunk is. Többnyire mindent sikerült megvalósítanunk a pályán, amit elterveztünk” – mondta Sipos.

„Remili és a többiek is sokat jelentetnek. Nem egy játékos számít itt, hanem az egész csapat. Ő is sokat jelent a csapatnak, de a csapat is neki. Már az elején éreztem, hogy uraljuk a meccset. Végig ez volt. Aki pályára lépett, az jól teljesített” – tette hozzá.

„Mit is mondhatnék? Lenyűgözően játszottunk. Szívből játszottunk, nagyon intenzívek voltunk, főleg amikor védekezni kellett. Erősen és gyorsan kézilabdáztunk, ez van a DNS-ünkben” – mondta Remili.

A MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT BŐVEBBEN!

FÉRFI KÉZILABDA
BAJNOKOK LIGÁJA
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
OTP BANK-PICK SZEGED–TELEKOM VESZPRÉM 23–36
(7–20)

Legfrissebb hírek

Michael Apelgren: Nem látom, miért ne lehetnénk még jobbak

Kézilabda
2025.08.11. 08:59

Megvan, ki lesz a Veszprém csapatkapitánya a következő idényben

Kézilabda
2025.08.08. 22:09

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 14:42

A Szeged célja a hazai trófeák elhódítása és a BL négyes döntőjébe jutás

Kézilabda
2025.07.31. 14:24

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Svéd klasszis érkezhet a Szegedről távozó spanyol válogatott helyére – sajtóhír

Kézilabda
2025.07.19. 11:18

Férfi kézilabda: visszatért Szegedre Herbert Gábor

Kézilabda
2025.07.18. 13:03

A Veszprém Dániában, a Szeged otthon a Plock ellen kezd a BL-ben

Kézilabda
2025.07.10. 16:49
Ezek is érdekelhetik