Női kézi: Planéta Szimonetta hosszabbított a DVSC-vel

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.13. 17:22
null
Planéta Szimonetta hosszabbított a DVSC-vel (Fotó: Török Attila, archív)
A 67-szeres válogatott jobbátlövő, Planéta Szimonetta egy plusz egy évvel meghosszabbította szerződését a női kézilabda NB I-ben szereplő DVSC-vel – jelentette be a klub a hivatalos honlapján.

 

Planéta Szimonetta 2021 nyarán igazolt a Debrecenbe, eddig 42 tétmérkőzésen 145 gólt szerzett a klub színeiben. A DVSC játékosaként került vissza a magyar válogatott keretébe, s szerepelt a 2021-es spanyolországi világbajnokságon.

Első debreceni évében bronzérmet szerzett a csapat, a mostani idényben pedig egyre gólerősebben kézilabdázik. Három kulcsmérkőzésen (a Mosonmagyaróvár és a Vác elleni bajnokin, illetve a Nyköbing elleni El-találkozón) is hét góllal járult hozzá a sikerhez.

A 2022–2023-as évad eddig lejátszott bajnoki meccsein Planéta Szimonetta szerezte a legtöbb akciógólt, összesen 44-et. A jobbátlövő szerződése 2023 júniusában járt volna le, míg új kontraktusa egy plusz egy évre szól, azaz optimális esetben 2025-ig lesz a DVSC játékosa.

„Nagyon boldog vagyok, örülök, hogy továbbra is számít rám a klub. Amikor szóba került a hosszabbítás, nem is volt kérdés, hogy maradok – nyilatkozta Planéta a debreceni klub honlapjának. – Jól érzem magam a csapatban, jó a közösség, ez pedig nagyon fontos egy sportoló életében. A jövővel egyelőre nem szeretnék foglalkozni, most nagyon jó periódusban vagyunk, erre szeretnék koncentrálni!”

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: győri nevelésű irányítót igazolt a Vác – hivatalos

Kézilabda
2025.12.03. 11:33

Agyrázkódása volt, már jobban van a Debrecen középpályása

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 13:12

Sergio Navarro: Nagyon megtisztelő ezekkel a futballistákkal együtt dolgozni, fantasztikus csapatunk van

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 22:59

Ez sima volt: a Debrecen három góllal győzött a Nyíregyháza otthonában a keleti rangadón

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 22:00

MLSZ: három-három NB I-es és NB II-es klub is pénzbüntetést kapott

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 19:19

Női kézi: szerződést hosszabbított Hámori Konszuélával a DVSC

Kézilabda
2025.11.28. 18:19

Keane először nyerhet Hornyák ellen, akinek hat győzelme van az FTC-vel szemben

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 13:47

Újabb nagy lövésre készül: Manner Balázs a Loki ellen bizonyíthat

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 12:52
Ezek is érdekelhetik