Jön a tavasz! – Malonyai Péter jegyzete

Nézem a meccseket a férfi kézilabda-világbajnokságon, drukkolok persze, de ha megkérdezik tőlem, hogy jó-e a csapatunk vagy sem, csak a vállamat vonogatom.

Mert ugyebár az Izland elleni győzelem az egekbe emelt, a portugálok megaláztak bennünket, ami ugyebár a kút mélye, a svédek elleni meccsel nem tudok mit kezdeni, mert irtózom a „biztató jelektől”. Elvégre a honfitársaimról van szó, akiktől a lehető legtöbbet várom (el).

Ne tévedjünk, a brazilok tegnapi legyőzése sem volt a csúcs, ez a meccs olyan volt, mint a csapat. Elmentünk hat góllal, aztán a végén megadtuk az esélyt, hogy a brazilok akár fordítsanak is. Nem tudtak, mert ők is „magyar” csapat, hol brillíroznak, hol szinte nincsenek is a pályán. Most szerencsére nem éltek a lehetőséggel. Szerencsére – ismétlem. És még Mikler Rolandot teszem hozzá, ami a pályán lévő létszámot tekintve egy a hathoz arány, csapatjátékban nem éppen a legjobb mutató. Most végre a mi javunkra dőlt el a hajrá – kiáltottak föl a hozzáértők, ami öröm a javából, de ez nem csupán a játékosainkon múlott.

Chema Rodríguez szövetségi kapitány családként jellemzi a csapatát, ha igaz is, nem egyformák a családtagok, vannak köztük ilyenek meg olyanok, ami természetes, ám ha – átvitt értelemben – családi vállalkozásként tekintek a válogatottra, akad még dolga a családfőnek, hogy a legfontosabb, úgymond, üzleti pillanatokban is maradjon lendület, ötlet a tagokban.

Nem hiszem, hogy ezt éppen a legjelentősebb befektetés kellős közepén kell megtennie, visszatérve a kézilabdához, jó lett volna úgy megérkezni a világbajnokságra, hogy már a miénk legyen az állandóság, de nem folytatom… A legfontosabb, hogy győztünk – vághatja a fejemhez minden bennfentes, cáfolhatatlan érv, mert ugyebár a jobb győzni, mint veszíteni igazsága örök. Ám ezt nekem, a drukkernek illik csak hangsúlyoznom, az érdekelteknek azon kell, kellett volna dolgozniuk, hogy ne csupán jó meccseink legyenek, ne csak elszánt, jó játékosaink, hanem megnyugtatóan kézilabdázó válogatottunk is.

Szigorú vagyok? Talán. De jobb szeretek felhőtlenül örülni, mint megkönnyebbülten felsóhajtani.
Ugyanakkor most már jó az esély a célra, az olimpiai kvalifikációs tornát érő helyek egyikére, a látottakat meg tudjuk be annak, hogy szinte már itt a tavasz.

Változó felhőzet, némi napsütés, itt-ott eső.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!