Férfi kézilabda: 45 évesen visszavonul a BL-győztes kapus

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.11. 11:06
null
Sören Rasmussen sikeres pályafutás után vonul vissza (Fotó rehh.dk)
A 2021–2022-es idény végén visszavonul a 41-szeres dán válogatott kapus, Sören Rasmussen – írja jelenlegi klubja, a Ribe-Esbjerg közleménye.


A 45 éves Rasmussen 2018-ban igazolt a dán élvonalban szereplő Ribe-Esbjerghez. Karrierje legszebb éveit a német SG Flensburg-Handewittnél töltötte, 2014-ben Bajnokok Ligáját nyert a csapattal. A dán válogatottal a 2011-es svédországi világbajnokságon ezüstérmes lett.

A kapusnak egyébként 2023-ig volt szerződése jelenlegi klubjával, de megegyeztek a felek ennek korábbi megszüntetéséről.

„Nehéz döntés volt. Kijelenthetem, hogy még mindig jól tudtam teljesíteni. Nehéz elhagyni a klubot, ahol igazán jól éreztem magam, ráadásul egy izgalmas projekt közepén vagyunk. A nyár folyamán azonban már éreztem, hogy elérkezett az idő, hogy befejezzem a huszonöt év kemény edzést a legfelső szinten, helyette várom az új feladatokat, ahol a tapasztalataimmal más módon is tudok segíteni” – mondta el Rasmussen, aki az előző évadban a Herning-Ikast női csapatánál is dolgozott kapusedzőként.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31

Kézilabda: remekeltek az ősszel az Éles Kézisuli csapatai

Utánpótlássport
2026.01.09. 14:40

Pergel Andrej: Még nem izgulok, még van idő az Eb-rajtig

Kézilabda
2026.01.09. 10:49

Imre Bence elárulta, ott lehet-e az Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.08. 08:36
Ezek is érdekelhetik