Női kézi: a DVSC 2025-ig hosszabbított a fiatal válogatott irányítóval

R. B.R. B.
2021.08.24. 12:12
null
Vámos Petra két évvel hosszabbított a DVSC-vel (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló)
A Debreceni VSC női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján bejelentette, Vámos Petra 2025-ig meghosszabbította 2023-ban lejáró szerződését.

A szeptemberben 21. életévét betöltő irányító 2019-ben a NEKA-tól igazolt a Debrecenhez, amelynek színeiben az előző idényben 26 NB I-es mérkőzésen összesen 115 gólt dobott.

A junior Európa-bajnok játékos tagja volt a tokiói olimpián a negyeddöntőig menetelő magyar válogatottnak, sőt 26 góljával ő volt Elek Gábor csapatának legeredményesebb kézilabdázója.

„Örülök, hogy sikerült hosszabb távon megállapodnunk a klubbal, hiszen remekül érzem magam Debrecenben
– idézi a dvsckezilabda.hu Vámos Petrát. – Nagyon jó csapategységben dolgozunk, komolyak a célkitűzéseink és sokat jelent számomra, hogy mindenben számítanak rám. További szempont volt, hogy az egyetemi tanulmányaim folytatására is lehetőségem van a városban.”

„Évről-évre tudatosan építjük a jövő csapatát, ennek egyik alapköve Petra
– mondta Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője. – Már tavasszal elkezdtük az egyeztetéseket, s örülök, hogy még az olimpia előtt sikerült megállapodnunk a hosszabbításról. Olyan megegyezés született, amely mindkét fél igényeit, célkitűzéseit figyelembe veszi, s hosszú távra előnyös a klub és a játékos számára. Az a célunk, hogy Petra hosszú távon mind a DVSC, mind a magyar válogatott vezéregyénisége legyen!”

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
2 perce

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
15 órája

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
23 órája

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Kézilabda: Grosch Vivien Marosvásárhelyre igazolt – hivatalos

Kézilabda
2026.06.25. 14:50

Új korszak indul az FTC női kézilabdázóinál

Kézilabda
2026.06.25. 08:43

Kézi: a második meccsüket is megnyerték a magyarok az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.25. 08:31

Kézilabda: kiütéses győzelemmel kezdtek a magyarok az U20-s női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.24. 08:28
Ezek is érdekelhetik