Kézi BL: karanténban az Aalborg, nem utazik Norvégiába az Odense

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.02. 15:49
null
Az Aalborg játékosai karanténba kerültek (Fotó: AFP)
Nagyban érinti a koronavírus-járvány a kézilabda Bajnokok Ligájában érdekelt dán együtteseket: az Aalborg férficsapatának kapusa, Simon Gade pozitív koronavírustesztet produkált, ami miatt veszélybe került a gárda csütörtöki, Celje elleni csoportmeccse, míg az Odense női alakulata a nyolcaddöntő oda- és visszavágóját egyaránt Dániában játszhatja.

Az Aalborg hétfő reggel végzett koronavírustesztet a játékosain; aznap este kiderült, hogy a csapat 24 éves kapusa, Simon Gade megfertőződött. Az aalborghandball.dk kiemeli, noha Gadénak akadnak tünetei, a körülményekhez képest jól van.

„Mindennél fontosabb a játékosok és a stábtagok egészsége – mondta Jan Larsen klubigazgató. – Az összes szükséges fertőzésmegelőzési intézkedést megtettük, és reméljük, ez is segít abban, hogy ne legyen egynél több megbetegedés a csapatban.”

A közleményből az is kiderül, hogy a sportolók a szombati, Bjerringbro-Silkeborg elleni dán bajnoki mérkőzés óta nem találkoztak egymással.

„A játékosokat, az edzőket és a menedzsereket egyaránt elkülönítettük, a következő napokban teszteljük őket. Ezek eredményei döntenek arról, pályára léphetünk-e csütörtökön a Celje elleni Bajnokok Ligája-találkozón” – szögezi le Larsen.

Az Aalborg a dán élvonalban 22 forduló után a második, míg a BL-ben – a Veszprémmel egyazon csoportban, tehát a B-ben – 13 meccset követően a harmadik helyen áll; és éppen a Celje elleni lenne a záró mérkőzése.

A női BL-ben eközben már a nyolcaddöntőre készülnek a csapatok. A szintén dán Odense együttese vasárnap a norvég Vipers Kristiansand otthonába utazott volna az odavágóra. Csakhogy a norvég kormány fertőzésmegelőzési szabályai nem teszik lehetővé az országba történő beutazást. A Kristiansand ezért beleegyezett abba, hogy mindkét meccset Dániában játsszák le. Ennek értelmében az első találkozót az ikasti IBF Arénában rendezik meg vasárnap, míg a visszavágónak az eredeti terveknek megfelelően a következő vasárnap, tehát március 14-én az odensei Sydban Aréna ad otthont – számolt be róla az odensehaandbold.dk.

 

Legfrissebb hírek

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
17 órája

A Nantes simán legyőzte a Barcát, és megszerezte a bronzérmet a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
20 órája

Női kézilabda: az FTC és a DVSC mellett Szikoráék és Pappék is versenyben a BL-helyekért

Kézilabda
2025.06.05. 16:34

Óriási baklövés: a Győr döntőbeli ellenfele nem is indulhatott volna a BL aktuális kiírásában

Kézilabda
2025.06.04. 18:44

Pálinger Katalin: Örömteli, hogy a BL-négyes döntő neve összeforrt Budapesttel

Kézilabda
2025.06.03. 14:58

„Minden győzelem annyit ér, amennyire megünneplik” – így fogadták Győrben a BL-győztes ETO-t

Kézilabda
2025.06.02. 20:58

Per Johansson: Szeretnék új dinasztiát építeni Győrben

Kézilabda
2025.06.02. 12:01

„Sokat jelent” – Brattset arról, hogy első beállóként választották meg MVP-nek

Kézilabda
2025.06.01. 21:52
Ezek is érdekelhetik