Férfi kézi: az IHF Quintana legnagyobb védéseivel búcsúzik a kapustól

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.02.26. 16:19
Korábbi játékostársai, ellenfelei, a portugál és a kubai szövetség, valamint a nemzetközi kézilabda-szervezetek is megrendülten búcsúznak a Porto 32 éves korában elhunyt kapusától, a hétfőn edzés közben szívrohamot kapott Alfredo Quintanától.

A kubai születésű, ám portugál válogatott kapus halálhírét pénteken jelentette be klubja az FC Porto. A történteket követően a Nemzetközi Kézilabda-szövetség a legemlékezetesebb védéseiből készült összeállítással emlékezett meg a kapusról. Egy másik posztban úgy jellemezték, „A harcos, aki túl korán távozott”.halálhírét pénteken jelentette be klubja az FC Porto. A történteket követően a Nemzetközi Kézilabda-szövetség a legemlékezetesebb védéseiből készült összeállítással emlékezett meg a kapusról. Egy másik posztban úgy jellemezték, „A harcos, aki túl korán távozott”.


Az Európai Kézilabda-szövetség a közösségi oldalain Quintana fotójára cserélte a borítóképét, s többek között megosztotta a portugál szövetség búcsúvideóját, „A legendák sosem halnak meg".


„Mindörökké, Alfredo Quintana” – írta a portugál válogatott.

Portói csapattársa, Miguel Martins „Nyugodj békében, Király! Szeretlek" – felirattal osztott meg egy képet, ahol együtt ünnepel a néhai kapussal.

Óliver Torres, az FC Porto labdarúgója is tisztelgett a kézilabdakapus előtt.

A rivális Sporting korábbi elnöke, Bruno de Carvalho is részvétét fejezte ki.

„Óriási bajnok. Azon sportolók egyike, akit mindenki szívesen látna a saját csapata mezében. Én sem voltam kivétel! Nagy tisztelettel emlékszem vissza arra, hogy bár nagyon előnyös ajánlatot kapott a csapatváltásra, tisztelettel mondott nemet. Örök csodálatom!” – írta.


A magyar válogatott és a Mol-Pick Szeged kapusa, Mikler Roland is elbúcsúzott „kollégájától”.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok

Téli sportok
2025.07.30. 15:29

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
2025.07.18. 14:48

Lezuhant és meghalt Felix Baumgartner, a rekorder extrémsportoló

Egyéb egyéni
2025.07.17. 20:27

Gyász: elhunyt a női kézilabda-válogatott egykori kapitánya, Szabó István

Kézilabda
2025.07.17. 16:57
Ezek is érdekelhetik