Kézi NB I: „A szövetség törekvése az, hogy a bajnokságok folytatódjanak”

H. D.H. D.
2020.11.08. 21:05
null
Gurics Attila szerint a szövetség törekvése az, hogy a bajnokságok folytatódjanak (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
Gurics Attila, a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapatának menedzsere a duol.hu-nak adott nyilatkozatában beszélt a pénteki ligaülésen elhangzottakról, így többek között szót ejtett az elhalasztott meccsek pótlásáról, a bajnokság lebonyolításáról és a szponzori pénzekről is.

 

A pénteki ligaülésen a férfi és a női NB I-ben szereplő csapatok vettek részt, a megbeszélésről Gurics Attila árult el részleteket. Elmondása szerint a szövetség arra törekszik, hogy a bajnokságok folytatódjanak, az elhalasztott mérkőzéseket pedig egészen jövő júniusig be lehet majd pótolni – ha ezt nem sikerülne megvalósítani, akkor „buborék rendszerben” próbálnák meg befejezni az idényt.

„A szövetség törekvése mindenképpen az, hogy a bajnokságok folytatódjanak. Álláspontjuk szerint a jelenlegi szabályokat betartva, de menjenek a sorozatok. Mindenféle lehetőségre fel vannak készülve, de abban maradtunk, hogy ameddig tudunk, megyünk a jelenlegi rendszer szerint, és bepótoljuk az elmaradt meccseket, amire jövő júniusig esetünkben bőven lesz idő. Ha a hagyományos kiírás szerint mentünk volna a sorozatban, akkor ahhoz képest nincs akkora lemaradás. Amennyiben olyan rossz lesz a helyzet, akkor legvégső esetben »buborék rendszerben« próbálják majd befejezni a szezont” – mondta Gurics Attila.

A DKKA menedzsere szerint a tesztelés kapcsán felmerült, hogy az eddig használt PCR-tesztek helyett az EHF-nél is alkalmazott antigénteszteket – amelyeket a mérkőzések előtt egy órával is meg lehet csinálni – használják, a kérdés eldöntésében azonban az MKSZ állásfoglalását kérték.

„A koronavírus-tesztelés esetében az volt a konklúzió, jelenleg mindenki a saját megyéjének járványügyi hivatalától függ, mert van, ahol két negatív teszt után kiengedik a játékosokat, másutt pedig nem. A menetével kapcsolatban voltak viták, hogy mikor is kell megtenni, ezért az előző ülések felvételét visszahallgattuk, pontosan mi hangzott el. E szerint heti egy teszt kötelező, amit a hét elején ajánlott megtenni. Egyébként felvetődött, hogy az EHF-nél használt protokollt, az antigéntesztet használjuk, amit a meccs előtt egy órával meg lehet csinálni, és akkor csak az játszik, aki akkor valóban nem fertőző. Azonban hiába szavazunk erről mint liga, ez orvosi kérdéseket is érint. Ezért kértük az MKSZ-t, ebben foglaljon állást, és ha lehet, akkor a PCR helyett ezt a formát használjuk” – fogalmazott a dunaújvárosi sportvezető.

Gurics azt is elárulta, a klubok hamarosan hozzájutnak a Szerencsejáték Zrt.-től érkező támogatás 50 százalékához, s a fennmaradó összeget majd a teljesítés, azaz a lejátszott meccsek arányában kapják meg.

Legfrissebb hírek

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
2026.08.12. 14:09

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2026.08.10. 13:37

Xavier Pascual: Már az idény első felében is csúcsformában kell lennünk

Kézilabda
2026.08.10. 09:53

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Szabó-Májer Krisztina szerint Fehérváron egymásért és a klubért is küzdenek a kézilabdázók

Kézilabda
2026.08.07. 08:26

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

A mosonmagyaróvári kézilabdaklub csarnokhelyzete rendeződött, azonban más ügyben nyomozás indult

Kézilabda
2026.08.05. 19:33

Anna Kristensen: Képesek lehetünk az összes trófeát megnyerni

Kézilabda
2026.08.05. 14:37