Női kézi BL: Mörk úgy érzi, hogy újra önmaga lehet a Vipersben

2020.10.09. 23:11
null
Nora Mörk a Vipersben (Fotó: Instagram, @viperskristiansand)
A korábbi győri jobbátlövő, Nora Mörk már két Bajnokok Ligája-meccsen is pályára lépett a Vipers Kristiansandban, és legközelebb előző csapata, a CSM Bucuresti vár rá – ennek kapcsán nyilatkozott az európai szövetség (EHF) honlapjának.

Nora Mörk 2019 nyarán Győrből igazolt a CSM Bucuresti-be, ám rögtön a Valcea elleni Szuperkupa-mérkőzésen megsérült, s mivel felépülésekor a koronavírus-járvány miatt már félbeszakadt a román bajnokság és a Bajnokok Ligája, többször már nem is lépett pályára a román együttesben

Ezt követően a 29 éves játékos családi okok miatt, közös megegyezéssel bontott szerződést a bukarestiekkel, majd júniusban a Vipers Kristiansand bejelentette, hogy egy plusz egy éves szerződést kötöttek vele.

A jobbátlövő akkor könnyek között mesélte el, hogy édesanyja betegsége miatt döntött úgy, hazatér Norvégiába. Mörk azóta már bemutatkozott új csapatában, a BL-ben pedig két meccsen összesen 11 gólt szerzett. A Vipers legközelebb a kézilabdázó korábbi klubjával, a CSM-mel csap össze a Bajnokok Ligájában – ennek kapcsán készített vele interjút az eurohandball.com

„Újra önmagam vagyok, és hogy őszinte legyek, nagyon régóta vártam ezt az érzést. Megpróbálok minden pályán töltött percet kiélvezni. A visszatérés legnehezebb része a mentális felkészülés volt, de tisztában voltam vele, hogy vissza tudok térni a legmagasabb szintre. Igaz, szerintem még nem tartok itt, további munka vár rám” – kezdte Mörk.

„Nehéz mérkőzés lesz, a bukarestieknek kiváló együttesük van – ismerem őket az előző idényből. Mikor tavaly odaigazoltam, akkor reméltem, hogy több időt tölthetek ott. Jól éreztem magam Bukarestben, azonban családi okok miatt úgy döntöttem, hogy hazatérek Norvégiába, ahogy már korábban is mondtam. Mindenesetre jó lesz látni a volt csapattársaimat, ám azért remélem, hogy nyerni tudunk” – fogalmazott a 29 éves jobbátlövő.

Legfrissebb hírek

Először nyert a Nyköbing a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.20. 18:02

Szinte végig vezetve győzött a Ferencváros a Sola otthonában

Kézilabda
2026.09.19. 17:32

Nem fért kétség a Győr győzelméhez a Nyköbing elleni BL-mérkőzésen

Kézilabda
2026.09.12. 17:55

Meg sem állt 40 gólig az FTC a szlovén bajnok ellen!

Kézilabda
2026.09.12. 15:45

Női kézi BL: döntetlen a dán rangadón, öt góllal nyert Blombergben a Beszterce

Kézilabda
2026.09.06. 18:34

Kilenc góllal nyert Montenegróban az FTC a BL-nyitányon

Kézilabda
2026.09.06. 17:35

Hozta a kötelezőt az ETO a horvát bajnok, a Podravka otthonában

Kézilabda
2026.09.05. 19:45

Női kézilabda BL-erősorrend: a Győr lehetőségei bővültek a címvédő és a trónkövetelő kárára

Kézilabda
2026.09.04. 12:15