Női kézi BL: újabb FTC-meccset halasztanak el, karanténban a Krim

Vágólapra másolva!
2020.09.22. 19:43
null
Az FTC szombati, Metz elleni BL-meccsét is elhalasztották (Fotó: Balogh László)
A koronavírus-járvány egyre inkább érezteti hatásáét a női kézilabda Bajnokok Ligájában is. Az európai szövetség (EHF) tájékoztatása szerint elhalasztják a szombatra kiírt FTC–Metz csoportmérkőzést.

Az EHF megfogalmazása szerint minderre azért van szükség, mert sok a pozitív eset a magyar klubnál, amelynek következtében az egész csapat jelenleg karanténban van, s hogy ebből kikerüljenek az egészséges FTC-játékosok, két negatív tesztet kell produkálniuk a héten.

Mint ismert, a Norvégiából múlt szombaton hazatérő Ferencvárosnál – a korábban talált két eset utánújabb négy játékos adott pozitív koronavírustesztet.

Az európai szövetség ezért úgy döntött, elhalasztja a szombati, Metz elleni meccset, és a két klubbal közösen később dönt az új időpontról.

Az FTC már múlt szombaton a norvég Vipers Kristiansand otthonában sem tudott pályára lépni a BL-ben, ráadásul az első két fertőzött játékos még Norvégiában tartózkodik hatósági karanténban.

A kinn tartott két játékossal kapcsolatban – akiket a Vipers csarnokának szomszédságában található Scandic Bystranda hotel egyik emeletén különítettek el – a Verdens Gang megkérdezte a fertőzéssel foglalkozó Priscilla Hiltont. Az orvos szerint az egyik játékosnál légzési nehézség lépett fel, ezért egy időre el is kellett hagynia a karantént szombaton, hogy orvosi ellátásban részesüljön, de nem kellett a kórházban maradnia. A másik FTC-játékos tünetmentes, ő előreláthatóan tíz nap után hagyhatja el a szállodát.

A Vipers részéről Marta Tomac örömét fejezte ki, hogy már a mérkőzés előtt fény derült a fertőzésre, így nem voltak kitéve a veszélynek, hogy a csapattársaival együtt elkapják a vírust.

Közben rossz hírek érkeztek az A-csoport egy másik tagjáról, a szlovén Krim Ljubljanáról is. A csapat az előző körben bravúros döntetlent ért el a Rosztov-Don otthonában, azonban a hazafele úton a frankfurti reptéren végzett teszt a küldöttség egyik tagjánál pozitív eredményt hozott.

Az Oroszországba indulás előtt még mindenki negatív volt. Így azonban az egész csapat most tíznapos karanténba került, és a szombati, Esbjerg elleni meccset sem lehet lejátszani – számolt be róla a Krim honlapja.

„A küldöttségünk nagy kockázatnak volt kitéve az út során, miután Oroszország jelenleg vörös besorolású. Senki nem tudja, milyen állapotban leszünk a tíznapos karantén után, közös edzések nélkül. Ilyen körülmények között jobb megoldásnak tartanánk, ha minitornák keretében bonyolítanák le a BL-t, ahol nagyobb biztonságban lennének a játékosok, és a mérkőzések zavartalan lebonyolítására is nagyobb esély mutatkozna” – mondta Deja Ivanovic, a Krim sportigazgatója.

Legfrissebb hírek

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
16 órája

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
19 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32
Ezek is érdekelhetik