Férfi kézi: 117-szeres lengyel válogatott Tatabányán

2020.05.15. 17:32
null
Piotr Wyszomirski a riói olimpián is játszott (Fotó: AFP)
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Tatabánya bejelentette hatodik érkezőjét a következő idény előtt: a 117-szeres lengyel válogatott hálóőr, Piotr Wyszomirski csatlakozik Matics Vladan együtteséhez – áll a klub Facebook-oldalán.

 

Korábban megírtuk, hogy az egykor Csurgón és Szegeden is játszó Wyszomirski Tatabányára érkezhet. A 32 éves kapus az elmúlt négy esztendőt a Budesligában töltötte a Lemgónál.

„Wyszomirski rutinos, világbajnoki bronzérmes kiváló kapus – emelte ki Marosi László, aki szintén szerepelt a Lemgóban. – Három évre kötelezte el magát hozzánk. Úgy gondoljuk, hogy ő is igazi erőssége lehet átalakuló együttesünknek, és remek párost alkotnak majd a kapuban Bartucz Lacival.”

A 193 centis hálóőr 2009 óta tagja a hazája nemzeti együttesének. 2010-ben a lengyel válogatottal az Európa-bajnokságon a negyedik helyet szerezte meg. Wyszomirski eddig legnagyobb sikerét a 2015-ös katari világbajnokságon érte el, amelyen vb-bronzérmes lett. Ezt követően részt vett a 2016-os riói olimpián is.

Mint beszámoltunk róla, a Tatabánya a következő idényben nem számol a magyar válogatott Borbély Ádámmal, a helyére érkezik a lengyel játékos.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Jól bevált rendszer segíti Sótonyi László utódját a NEKA csapatánál

Kézilabda
2026.08.04. 12:45

Bombaigazolás: a Costa testvérek a Bundesligában folytatják

Kézilabda
2026.08.03. 16:43

Novemberben jön az első FTC–Győr és Szeged–Veszprém – sorsoltak a női és férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.07.30. 15:05

Az új Fradiban össze kell gyúrni a rutint és a fiatalságot

Kézilabda
2026.07.30. 13:20

Férfi kézi: Vladan Matics fia felkerült a Szeged felnőttkeretébe

Kézilabda
2026.07.22. 16:54

Férfi kézi: Szegedre szerződött a Fradi irányítója

Kézilabda
2026.07.19. 16:42

Férfi kézilabda NB I: Lékai marad, Ancsin távozik – teljes az FTC kerete a következő idényre

Kézilabda
2026.07.18. 12:19