Női kézi: Johansson furcsa szerepben térhet vissza Bukarestbe

Vágólapra másolva!
2020.02.14. 15:46
null
Per Johansson újra visszatérhet a CSM Bucuresti-hez (Fotó: AFP)
Főnökének a főnöke lehet a CSM Bucuresti női kézilabdacsapatának edzője, Adrian Vasile, amennyiben igazak a Handbalmania portál információi, és a román klub ismét alkalmazza a svéd Per Johanssont.

A honlap szerint a CSM-et már 2017 és 2018 tavaszán kétszer is irányító szakember ezúttal másodedzőként térne vissza a bukaresti együtteshez, így az a Vasile lenne a főnöke, akivel közösen irányítják Montenegró válogatottját, csak éppen fordított felállásban: Johansson a szövetségi kapitány és a román tréner a segítője. A Handbalmania szerint Johansson visszatérését már csupán a CSM igazgatótanácsának kell jóváhagynia.

A CSM jelenleg hét ponttal a negyedik helyen áll a Bajnokok Ligája középdöntőjében, és legközelebb, február 21-én a hárompontos Ferencvárost fogadja. A román élvonalban sem a várakozások szerint szerepel a bukaresti csapat, amely legutóbb otthon játszott 24–24-es döntetlent Nagybánya ellen, és egy mérkőzéssel többet játszva áll azonos pontszámmal (37) a második helyen a listavezető és címvédő Ramnicu Valcea mögött.

Legfrissebb hírek

Per Johansson: Még évekig látom magam az ETO kispadján

Kézilabda
2025.06.07. 12:53

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Per Johansson: Szeretnék új dinasztiát építeni Győrben

Kézilabda
2025.06.02. 12:01

Nem is olyan vad álom – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2025.06.01. 23:12

A Győri ETO edzője nem fogta vissza magát, amikor a csődbe ment Vipersről kérdezték a BL-négyes döntő előtt

Kézilabda
2025.05.31. 12:28

Per Johansson: Európa két legjobb csapata találkozik az elődöntőben

Kézilabda
2025.05.29. 11:13

Per Johansson: Életem legnagyszerűbb napja a mai

Kézilabda
2025.05.24. 21:49

„A 8-as nem lesz többé a pályán” – a CSM visszavonultatta Neagu mezszámát

Kézilabda
2025.05.20. 12:04
Ezek is érdekelhetik