A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

Az olasz futball egyik szaktekintélyével, Arrigo Sacchival folytatott hosszú beszélgetést a La Gazzetta dello Sport publicistája – a téma a Serie A táblázatát vezető Internazionale és a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős Atalanta küszöbön álló bajnoki rangadója volt, különös tekintettel a két karakteres edző, Antonio Conte és Gian Piero Gasperini érdemeire. Idézzük az olasz sportlap anyagából a kétszeres BEK-győztes, világbajnoki ezüstérmes edző főbb megállapításait. A cikkből az is kiderül, hogy mindkét szakvezető a szombati ellenfél kispadján élte meg edzői pályafutása legsikertelenebb időszakát.
Immár Uruguayban, a Penarolnál készül a magyar futball egyik világvándora, Vadócz Krisztián. A középpályás többek között elmesélte, hogy alaposan meglepődött, amikor kiderült: Diego Forlán vezetőedző stábjában 15 szakember kapott helyet. Ebből is látszik, profi klubról van szó, nagy célokkal – a csapat el akarja hódítani a Libertadores-kupát, és a bajnokságban is az aranyérem megszerzésére tör. Forlán is nagyon ambiciózus, Vadócztól, akivel együtt játszott a Mumbai Cityben és a Kitchee-ben, azt kérte, segítse a fiatalokat is.
Válaszolt a Nemzeti Sport kérdéseire Laura Glauser, a Metz 26 éves, olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnok kapusa, aki a nyártól három évig a Győr női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását. A játékos 2018 áprilisa óta édesanya, ami sok változást hozott az életében. Most már tudja, mindig gondolnia kell a lányára, Kanielára is, ami teljesen új érzés. Az Audi ETO már korábban is felvette vele a kapcsolatot, de akkor még visszautasította az ajánlatot, mert úgy érezte, nem jött el a megfelelő pillanat. A nyáron azonban érkezik, s összesen négyen költöznek Magyarországra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik