Női kézi: Heidi Löke aláírt új csapatához – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.14. 23:07
null
Löke a Vipersben folytatja
A korábbi sajtóhíreknek megfelelően a Vipers Kristiansand női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását Heidi Löke. A 36 éves klasszis beálló kétéves szerződést írt alá az elmúlt két évben hazai porondon minden címet begyűjtő együttessel.

 

Az olimpiai, kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok játékos korábban úgy tervezte, hogy a nyáron visszatér a Larvikhoz, az anyagi gondokkal küzdő csapat azonban előbb felmondott minden alkalmazottjának, majd nem kapta meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet.

Löke akár a másodosztályba is követte volna a csapatot, azonban Thorir Hergeirsson szövetségi kapitány kijelentette, csak olyan játékosra számít, aki hétről hétre komoly meccseket vív, márpedig Lökének szívügye a nemzeti együttes.

„Hiányoztak a Bajnokok Ligája-mérkőzések – árulta el az egyik okot Löke a bemutatásakor. – Még több célom is van, két fontos esemény a decemberi vébé, és a jövő évi olimpia.”

A beálló nem zárta ki, hogy akár a mostani két évet követően is folytatja karrierjét. A Viperst irányító Ole Gustav Gjekstad, aki a Larvikban már dolgozott együtt Lökével, hozzátette, a játékosok alig várják, hogy együtt játszhassanak Heidivel.

Legfrissebb hírek

Yvette Broch újra a porondon: a korábbi győri beálló a Brest Bretagne-ba igazolt

Kézilabda
2026.03.17. 09:52

Ukrán balátlövőt igazolhat a Pick Szeged

Kézilabda
2026.02.17. 10:30

Magyar válogatott átlövőt igazolt a Ferencváros – hivatalos

Kézilabda
2026.02.11. 15:29

Legutóbb Balatonfüreden kézilabdázó irányítót igazolt az ETO

Kézilabda
2026.01.27. 10:13

Afentaler Sára és Varga Emőke a román kézilabda-bajnokságba szerződött

Kézilabda
2026.01.13. 12:33

Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a CSM Bucuresti-be szerződött

Kézilabda
2026.01.08. 17:34

Idő előtt távozik a Győri ETO irányítója – sajtóhír

Kézilabda
2025.12.28. 16:05

Női kézilabda NB I: már hét játékos távozott Dunaújvárosból

Kézilabda
2025.12.20. 13:04
Ezek is érdekelhetik