Női kézi: ezért kerülhetnek Háfráék is a Győr célkeresztjébe

Vágólapra másolva!
2019.01.18. 16:35
null
Győrben is figyelik Háfra Noémi és a többi ferencvárosi magyar válogatott játékos fejlődését (<strong>Fotó</strong>: Koncz György)
Bartha Csaba, a Győri Audi ETO elnöke a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában beszélt a női kézilabdacsapat átigazolásairól, a Ferencvárostól nyáron érkező Faluvégi Dorottya kapcsán arra is kitért, a jövőben követhetik-e újabb magyar játékosok.

A beszélgetés elején Bartha Csaba elmondta, az idény eddigi részében hozták a kötelező győzelmeket a Bajnokok Ligájában és az NB I-ben is, utóbbiban két kiemelt fontosságú meccsük volt, ezek közül a rivális FTC-t hazai pályán, a feltörekvő Siófokot idegenben tudták legyőzni.

„Meg fogjuk látni, az új koncepciót mennyire tudjuk hatékonyan végrehajtani az erősebb ellenfelek ellen” – utalt az elnök a jövő héten folytatódó BL-re, amelyben rögtön a román CSM Bucuresti érkezik Győrbe. Bartha hozzátette, szívesen elkerülné az Ambros Martínnal való találkozást a legrangosabb európai kupában, bár erre reálisan egyébként is legfeljebb a budapesti final fourban kerülhetne sor.

Ezután az átigazolási politikára terelődött a szó, és Bartha újfent hangsúlyozta, továbbra is a világ legjobb játékosai jelentik a célpontot.

„Talán elsőként vállaltam fel markánsan a győri klubvezetők közül, hogy a mi feladatunk az, hogy minden posztra a lehető legjobb játékosokat igazoljuk le. Erre azért van szükség, mert a külföldi riválisaink, a Rosztov, a Bukarest, a Metz vagy éppen a Brest is így cselekszik, és nem nézik az adott játékos nemzetiségét, hanem csak azt, hogy milyen minőséget képvisel. Amennyiben van olyan szintű magyar játékos, aki ehhez a feladathoz illeszkedik, akkor szeretnénk leigazolni. Így történt a közelmúltban Faluvégi Dorottyával is, hiszen nemcsak a juniorválogatottban, a Ferencvárosban is bizonyította, hogy kimagasló tehetség.”

Hozzátette, jelen pillanatban rendkívül jó a viszony minden szinten a két magyar élcsapat között, Elek Gábor pedig kiváló munkát végez a Népligetben, amit jól példáz az előző bajnoki szezon is, amikor a világsztárokkal felálló ETO összesítésben csak egy góllal tudta megnyerni az aranyérmet.

„Világosan látnunk kell, Gábor olyan jó munkát végez a Fradinál, hogy Bíró Blanka, Schatzl Nadine, Lukács Viktória vagy éppen Háfra Noémi kimagasló teljesítményt nyújtanak a jelenleg is zajló szezonban. Ha ezek a játékosok ilyen ütemben fejlődnek, meggyőződésem, hogy például Háfra Noémi 2021 körül, amikor valószínűleg már Amorim, Penezic vagy Neagu sem fog játszani a posztján, ott lesz a világ legjobb három játékosa között. Mint ahogy szerintem Bíró Blanka már most ott van a legjobb ötben a kapusok között.”

Adta magát a kérdés, hogy a jövőben megpróbálnak-e más játékosokat is elcsábítani a Fradiból.

Azért kell, hogy rajta legyenek a radarunkon, mert ha nem mi teszünk kísérletet a leigazolásukra, akkor megteszi helyettünk a Bukarest, a Rosztov vagy más csapat. Ha van olyan magyar, aki megfelelő a számunkra, és elfogadja az ajánlatunkat, akkor mi is harcba szállunk érte. Nem a Fradit akarjuk ezzel gyengíteni, hanem a Győrt erősíteni. Tehettünk volna most is ajánlatot Háfráért, de nem tettük, mert a posztján van három játékos, aki mellett kevesebb lehetőséget kapott volna, az olimpiai kvalifikáció időszakában ez nem lett volna szerencsés.”

Bartha reagált azokra a véleményekre is, hogy Faluvégi majd csak a padot fogja koptatni Bódi Bernadett és Jana Knedlíková mellett. Mint elmondta, a két jobbszélsőnek privát tervei is vannak, a klubnak pedig fel kellett készülnie arra az eshetőségre is, ha egyikük a gyermekvállalás mellett döntene.

A teljes beszélgetés

Legfrissebb hírek

Sako 2029 – nagy bejelentéssel indította a hetet a Győri ETO

Kézilabda
20 órája

Veronica Kristiansen szerint a mostani minden idők legjobb Győri ETO-ja

Kézilabda
2025.11.09. 09:40

Nagy csatában maradt alul az FTC Brestben

Kézilabda
2025.11.08. 19:32

Gálameccs: kétség nem fért a Győr újabb BL-győzelméhez

Kézilabda
2025.11.08. 17:29

Norvég vendégek Győrben, francia összecsapás előtt a Fradi

Kézilabda
2025.11.08. 10:25

Női kézilabda: messze túlteljesítette edzője eredeti elvárását a Győri ETO

Kézilabda
2025.11.07. 12:28

Női kézi: Dunaszerdahelyen folytatja a Győr 21 éves irányítója

Kézilabda
2025.11.03. 09:57

Sorozatban negyedszer nyert a Bajnokok Ligájában az FTC

Kézilabda
2025.11.01. 19:33
Ezek is érdekelhetik