Kulcsfontosságú meccs a kézi-vb-n; sporttörténelem után sincs megállás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.15. 23:38
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

Bejártuk a Magyar Futballakadémia új utánpótlásközpontját, amely nem csupán a fiatalok bázisa, hanem immár a felnőttcsapatnak is otthona. A Bozsik-stadiontól alig két kilométerre fekvő, Temesvár utcai létesítmény most először nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, s kalauzaink között volt az NB I-es együttes két futballistája, Nagy Gergő és Gazdag Dániel is. A túra első állomását jelentő konditerembe lépve Nagy Gergő mosolyogva jegyezte meg, ismerős helyen jár. Hogy mi mindent láttunk látogatásunk során, kiderül riportunkból.
Bejártuk a Magyar Futballakadémia új utánpótlásközpontját, amely nem csupán a fiatalok bázisa, hanem immár a felnőttcsapatnak is otthona. A Bozsik-stadiontól alig két kilométerre fekvő, Temesvár utcai létesítmény most először nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, s kalauzaink között volt az NB I-es együttes két futballistája, Nagy Gergő és Gazdag Dániel is. A túra első állomását jelentő konditerembe lépve Nagy Gergő mosolyogva jegyezte meg, ismerős helyen jár. Hogy mi mindent láttunk látogatásunk során, kiderül riportunkból.

Kulcsfontosságú mérkőzésre készül a Veszprém trénere, David Davis által dirigált Egyiptom ellen a férfi kézilabda-világbajnokságon a magyar válogatott. Csoknyai István társ szövetségi kapitány lapunknak nyilatkozva elmondta, meccsről meccsre többet hoz ki magából a csapat, de még nincs miért pajzsra emelni a játékosokat. Balogh Zsolt sérülése érzékeny veszteség, ugyanakkor a szakmai stáb reméli, a folytatásban csatlakozhat a kerethez. Hogy cserél-e a keretben a két szakvezető, kiderül cikkünkből.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége úgy döntött, elküldi szándéknyilatkozatát a FIBA-nak arról, hogy részt vállalna a 2021-es férfi Európa-bajnokság lebonyolításában. Magyarország egyszer már volt házigazdája a kontinensviadalnak, mégpedig 1955-ben, és az a torna teljes magyar sikert hozott, a Népstadionban csapatunk aranyérmet nyert. Ettől pillanatnyilag még messze vagyunk, de hogy miként fogadták a leginkább érintettek az elnökség lépését, megtudhatják írásunkból.

A hétvégén, a a dordrechti Európa-bajnokságon megint sporttörténelmet írtak a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázók, ám pillanatnyi megállás sincs: kedden már a Gyakorló Jégcsarnokban tréningezett a társaság, majd a sajtó rendelkezésére álltak a versenyzők. Lapunk a válogatott edző-menedzserét, Bánhidi Ákost faggatta, aki a korisok szerint a csapat lelke. A szakember a Nemzeti Sportnak elárulta, miért nem ad kíméletet akkor sem a tanítványainak, amikor fekete karikák vannak a szemük körül.

 

Legfrissebb hírek

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!; Sallói Dániel: Kanada már most büszke lehet!

E-újság
14 órája

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
2026.07.02. 23:55

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2026.07.01. 23:57

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
2026.06.30. 23:29

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11
Ezek is érdekelhetik