Női kézi BL: Bulatovics és Lekics is elkerülné a Győri ETO-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.12. 12:07
null
Ebben a felállásban az utolsó esély a Vardarnak a BL-győzelemre (Fotó: EHF)
Tényleg igaz, hogy mindkét szombati elődöntő akár finálénak is beillik a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti final fourjában, bármelyik együttes jut tovább, a tökéletes élmény garantált a döntőben. A Rosztov–Vardar mérkőzés kapcsán Katarina Bulatovicsot és Andrea Lekicset kérdeztük. 

„Azért a magyaroknak, vagyis a nézők többségének biztosan jobban tetszene, ha a Győr játszaná a finálét… – mondta a Nemzeti Sportnak mosolyogva a szerb születésű, montenegrói válogatott Katarina Bulatovics, az először négyes döntőbe jutó rosztoviak jobbátlövője. – Nem titkolom, a szívem egy kis darabját Győrben hagytam, ugyanakkor nem bánnám, ha a döntőben – mert szerintem be fogunk jutni – elkerülnénk volt együttesemet. Erre elég kicsi az esély, hiszen a Győr hazai pályán nem szokott kikapni. Félő, hogy a döntőbe jutva is ez lenne a forgatókönyv… A csoportküzdelmekben eléggé megszenvedtünk Görbiczék ellen, szóval jó lenne, ha vasárnap ezt elkerülnénk. A Vardarról? Tudom, milyen erős és elszánt, eleget játszottam ellene korábban podgoricai játékosként. Az benne a legveszélyesebb, hogy a jelenlegi összeállításában utoljára szerepel, és nagyon szeretne maradandót alkotni.”

Milyen lesz az Ambros Martín-korszak lezárása Győrben?

A budapesti négyes döntőnek ötödik éve állandó szereplője a Vardar Szkopje, amely a tavalyi fináléban ezüstérmet szerzett, níg korábban három bronzot. „Éppen öt éve igazoltam át az akkor még a hagyományos BL-t megnyerő Győrből a macedón bajnokhoz, vagyis részem volt három budapesti elődöntő és egy finálé elvesztésében – ráncolta a homlokát Andrea Lekics, a Vardar irányítója. – A sors talán az idén megadja, hogy másodszor is BL-győztes lehessek, de abban egyetértek Bulatoviccsal, hogy a Győrt inkább elkerülné a csapatom. A Rosztovot akkor verhetjük meg, ha a lerohanásainkat eredményesen fejezzük be, nem adjuk el a labdát, ellenfelünket nem hozzuk könnyű helyzetbe. Persze ezek csak tervek, attól függ minden, mit valósítunk meg belőlük. Nem félek, mert a csoportunkat és a középdöntőt sem véletlenül nyertük meg, ugyanakkor nincs okunk a nagyképűségre. Sok nehéz csatát vívtunk, kevés olyan meccsünk volt, amelyen végig azt éreztem volna, hogy nyerünk. Magamról csak annyit, igyekeztem sokat segíteni a csapatnak, szeretném sikeresen zárni a szezont.”

Lacrabere emojival jellemezte három csapattársát

NÉGYES DÖNTŐ (PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA)
DÖNTŐ – MÁJUS 13.
Vezeti: Charlotte Bonaventura, Julie Bonaventura (franciák) 18.00 (Tv: Sport1)
A 3. HELYÉRT – MÁJUS 13.
Vezeti: Jelena Mitrovics, Andjelina Kazanegra (montenegróiak) 15.15 (Tv: Sport1)
ELŐDÖNTŐ – MÁJUS 12.
CSM Bucuresti (román)–Győri Audi ETO KC
Vezeti: Dalibor Jurinovic, Marko Mrvica (horvátok)
15.15 (Tv: Sport1)
Rosztov-Don (orosz)–Vardar Szkopje (macedón)
Vezeti: Diana-Carmen Florescu, Anamaria Stoia (románok)
18.00 (Tv: Sport1)
Legfrissebb hírek

Először nyert a Nyköbing a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.20. 18:02

Szinte végig vezetve győzött a Ferencváros a Sola otthonában

Kézilabda
2026.09.19. 17:32

Nem fért kétség a Győr győzelméhez a Nyköbing elleni BL-mérkőzésen

Kézilabda
2026.09.12. 17:55

Meg sem állt 40 gólig az FTC a szlovén bajnok ellen!

Kézilabda
2026.09.12. 15:45

Női kézi BL: döntetlen a dán rangadón, öt góllal nyert Blombergben a Beszterce

Kézilabda
2026.09.06. 18:34

Kilenc góllal nyert Montenegróban az FTC a BL-nyitányon

Kézilabda
2026.09.06. 17:35

Hozta a kötelezőt az ETO a horvát bajnok, a Podravka otthonában

Kézilabda
2026.09.05. 19:45

Női kézilabda BL-erősorrend: a Győr lehetőségei bővültek a címvédő és a trónkövetelő kárára

Kézilabda
2026.09.04. 12:15