Női kézi: a Dunaújváros szerződést bontott Kovács Annával!

Vágólapra másolva!
2018.04.26. 10:25
null
Kovács Anna már nem a Dunaújváros játékosa (Fotó: Kovács Anikó, MKSZ)
A Dunaújvárosi KKA közleményben jelezte, hogy a bajnokságban már nem számít a nyáron a DVSC-hez szerződő Kovács Anna játékára, így felbontotta megállapodását. A Debrecen reagált a Kohász döntésére.

A Ferencváros ellen elveszített szerdai bajnokin már nem volt a nevezettek között, most az okát is megtudtuk.

„A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetése a bajnokságból hátralévő mérkőzéseken nem tart igényt Kovács Anna játékára, ezért az átlövő érdekeit is figyelembe véve felbontotta a játékos szerződését, hogy leendő egyesületében minél hamarabb elkezdhesse pályafutásának új szakaszát. Az akadémia a játékos felé vállalt anyagi jellegű kötelezettségeit maradéktalanul teljesíteni kívánja, és részéről az ügyet a közvélemény felé lezártnak tekinti” – szól a Kohász közleménye.

Mint ismert, a Debrecen februárban jelentette be, hogy a Dunaújváros 26 éves jobbátlövője a nyártól a DVSC-ben folytatja karrierjét. A válogatott kézilabdázó Békéscsabán lett NB I-es játékos, aztán öt szezont töltött el Érden (2010–2015), majd a Dunaújvároshoz került.

A Dunaújváros négy fordulóval az alapszakasz vége előtt a 4. helyen áll az NB I-ben. Kovács Anna 21 bajnoki találkozón összesen 69-szer talált be a mostani idényben. A tavasszal már kevesebb játéklehetőséget kapott a Kohásznál, így Kim Rasmussen szövetségi kapitány is csak a B-válogatottban számolt vele a legutóbbi összetartás során.

A Debrecen néhány órával később közleményt adott ki „Mégis, kinek az érdeke?” címmel:

„Mint a játékos leendő egyesülete, meglátásunk szerint, talán szerencsésebb lett volna mindezt abban az időszakban megtenni, amikor még a lépés valóban minden érintett fél érdekét szolgálta volna, ugyanis az elmúlt hónapok történései és a jelen döntés sem a játékos, sem a leendő egyesület, sem a magyar kézilabda érdekeit nem szolgálták.”





Legfrissebb hírek

Kézilabda: veretlenül középdöntős az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
Tegnap, 14:55

Kézilabda: norvégok elleni siker az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 22:48

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 21:15

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
2025.07.28. 14:47

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31
Ezek is érdekelhetik