Női kézi: Kovács Anna a nyártól a DVSC-ben folytatja

2018.02.04. 19:48
null
Kovács Anna személyében magyar válogatott játékost igazolt a DVSC (Fotó: Kovács Anikó, MKSZ)
A most még a Dunaújváros női kézilabdacsapatát erősítő Kovács Anna a nyártól a DVSC-TVP-ben folytatja a pályafutását – adta hírül a debreceni klub, amely kétéves szerződést kötött a válogatott jobbátlövővel.

„Nagyon tetszik a koncepció, amely Debrecenben alakul, s úgy érzem, a jelenlegi helyezésénél többre hivatott a csapat, azért fogok dolgozni, hogy minél nagyobb sikereket érjünk el – mondta a dvsckezilabda.hu-nak Kovács Anna. – Nagyjából tudom, hogy mire vagyok képes, s úgy érzem, a debreceni klub a legalkalmasabb arra, hogy ezt megvalósítsam. Vannak célok, amelyekért érdemes harcolni, s mindenképpen motiváló olyan helyen szerepelni, ahol feljebb kívánnak lépni. A válogatott miatt is szeretnék minél magasabb szinten játszani, a szívem-lelkem ki fogom tenni a pályára. Egy nagy hagyományokkal rendelkező klubba kerülök, amely mögött az ország legjobb szurkolótábora áll!”

A 26 éves jobbátlövő Békéscsabán lett NB I-es játékos, aztán öt szezont töltött el Érden (2010–2015) majd a Dunaújvároshoz került.

Ezzel a videóval jelentette be Kovács Anna érkezését a Debrecen


Legfrissebb hírek

Kézi: „Mentálisan is támogatnunk kell a gyerekeket” – Márián Blanka

Utánpótlássport
2026.07.21. 18:34

A hónap utánpótlásedzője: Márián Blanka kézilabdatréneré a júniusi díj

Utánpótlássport
2026.07.20. 15:19

Kézilabda: a szív és a lélek magyar diadala az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.20. 08:59

Kézi: negyeddöntőbe jutott az U20-as férfi Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.07.14. 20:42

Kézilabda: nagyarányú vereség az U20-as férfi Eb középdöntőjében

Utánpótlássport
2026.07.13. 20:44

Kézilabda: a szlovénokat is legyőzte az U20-as férfiválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.09. 20:33

Kézilabda: győzelemmel kezdett az U20-as férfiválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.08. 20:06

Kézilabda: nyílt Eb-ezüsttel debütáltak az U16-os magyar lányok

Utánpótlássport
2026.07.08. 19:40