Kézilabda: kiütéses siker – vb-t nyertek a győri középiskolások

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.28. 14:11
null
Megnyerték a vb-t a győri középiskolások
A Magyarországot képviselő győri Bercsényi Miklós Szakgimnázium lánycsapata nyerte meg a középiskolások kézilabda-világbajnokságát Katarban, mivel a döntőben 30–17-re legyőzte a német együttest.

A két évvel ezelőtti roueni vb-diadal után a diákolimpia megnyerése révén ismét az ETO akadémiájának növendékeivel felálló iskolai csapat indulhatott a világbajnokságon, melynek csoportkörében magabiztosan legyőzte a csehek, a szerbek és az osztrákok lánycsapatát.

A legjobb négy közé kerülésért a románokon kerekedtek felül Róth Kálmán tanítványai, akik az elődöntőben Dániát múlták felül.

A németek elleni fináléban aztán hengereltek a mieink, a 25 perces első félidőt 17–9-es előnnyel zárták, és az első 35 perc során csupán tíz gólt engedtek az ellenfélnek (23–10). A német védekezés ezt követően sem javult fel túlságosan, így az is bőven belefért, hogy a győri retesz sem zárt már annyira, mint korábban, így is fölényes magyar siker született (30–17). A legértékesebb játékosnak Pál Tamarát választották meg.

A GYŐRI BERCSÉNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM KERETE
Afentáler Sára, Andróczki Flóra, Ács Bianka, Kellermann Dóra, Kiser Panna, Kürthi Laura, Lanczová Barbora, Lengyel Eszter, Pál Tamara, Rubint Evelin, Szabó Dorina, Szilovics Fanni, Tóthová Nikolett, Varga Emőke

A mérkőzést itt nézheti vissza!

Legfrissebb hírek

Simán nyert, és már negyeddöntős a Győr a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
17 órája

Mindhárom csapatunkra kulcsfontosságú meccs vár a női kézi BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 8:54

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.02.04. 19:44

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
2026.02.03. 18:10

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

Női kézi: kiderült, mennyire súlyos a Győr klasszisának sérülése

Kézilabda
2026.01.21. 10:08

A Győr a bajnokságban visszavágott a Debrecennek a női kézirangadón

Kézilabda
2026.01.20. 19:35
Ezek is érdekelhetik