Női kézi: Lökét érdekli a győri lehetőség, van esély a visszatérésére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.16. 17:04
null
Heidi Löke hamarosan újra győri mezben játszhat (Fotó: Nemzeti Sport)
Bartha Csaba, a Győri Audi ETO elnöke a kézilabdaklub szerda este megtartott szurkolói ankétján elmondta, a kisalföldiek korábbi beállója, Heidi Löke hajlik rá, hogy segítsen Ambros Martín sérülések által sújtott együttesének, persze még sok kérdést tisztázni kell.

Mint ismert, a Győri ETO-nak azután kellett új beálló után néznie, hogy a nyáron igazolt német Anja Althaus térdsérülés miatt három-négy hónapra kidőlt, márpedig ezalatt számos mérkőzés vár a csapatra a hazai és a nemzetközi fronton. Bartha Csaba klubelnök hétfőn a Harmadik félidőben arról beszélt, hogy négy-öt jelöltjük van a posztra, de a legkézenfekvőbb egyértelműen Heidi Löke visszahívása lenne. Akkor annyi derült csak ki, hogy már felvették a kapcsolatot a jelenleg a Storhamarban szereplő klasszissal, a tegnapi szurkolói ankéton aztán az is elhangzott, hogy Lökének sem lenne ellenére a visszatérés.

„Én azt gondolom, Heidi Löke azért mondta rögtön, hogy igen, érdekli a dolog, és ha minden összejön, visszajönne Győrbe, mert a klub nagyon korrekt módon vált el tőle" – mondta Bartha Csaba, utalva az előző szezon közben történtekre, amikor Löke november elején jelentette be, hogy gyereket vár.

Sokáig nem lehet halogatni a megoldást, mert jövő héten már kezdődik a válogatott játékosok számára a világbajnoki felkészülés, ugyanakkor Löke esetében is még számos kérdést tisztázni kell. Először a két klubnak kell megegyeznie egymással, márpedig a Storhamar sem áll rosszul a norvég bajnokságban, jelenleg ugyanannyi pontja van, mint a listavezető Vipersnek. Az sem elhanyagolható szempont, hogy Löke csak a nyáron adott életet második gyerekének, Oscarnak, így alaposan mérlegelnie kell, hogy újra útra kel-e az egész családdal.

A győriek vezetőedzője, Ambros Martín a játékospolitikával, a fiatalok bevonásával kapcsolatban kapott kérdéseket. A szakember hangsúlyozta, hogy „a feltörekvő tehetségek rengeteget tudnak segíteni a felnőttcsapat edzésmunkájában és felkészülésében, de még nagyon fiatalok, ezért nem lenne helyes nagy terhet és fokozott felelősséget helyezni a vállukra azzal, hogy kiélezett helyzetekben vessük be őket. Remek munkát végeznek, ennek megfelelően, amikor csak lehet, megkapják a bizonyítási lehetőséget" – idézi Martínt az ETO hivatalos honlapja.

Legfrissebb hírek

Harmincegy NB I-es légiós a női kézi-vb mezőnyében

Kézilabda
2025.11.26. 14:00

Videó: TikTok-kihívást vállaltak a győri női kézisek – ezúttal dalra fakadtak

Kézilabda
2025.11.19. 15:31

Az Odensétől igazolt olimpiai bajnok norvég balátlövőt a Győr – hivatalos

Kézilabda
2025.11.19. 09:16

Fodor Csenge vállalta volna a vb-t, de a győri csapatorvos szerint csak jövőre lesz játékra képes

Kézilabda
2025.11.18. 20:49

Kézilabda: Las Vegasban játszik a Szeged és a Győr

Kézilabda
2025.11.18. 10:51

Ez a győriek éve volt a Bajnokok Ligájában, az ETO az összes mérkőzését megnyerte a sorozatban!

Kézilabda
2025.11.16. 15:34

Metzbe utazik a Loki, Hamarban teheti tökéletessé az évét az ETO

Kézilabda
2025.11.15. 09:05

Női kézilabda NB I: az Esztergom pontot veszített Vácon, a vártnál szorosabb meccsen nyert a Győr

Kézilabda
2025.11.12. 20:41
Ezek is érdekelhetik