Női kézi: Thomsen tudja, mekkora kockázattal jár a bukaresti munka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.02. 13:17
Mint szombaton megírtuk, a nyártól Helle Thomsen veszi át a román CSM Bucuresti női kézilabdacsapatának irányítását. A dán szakember tisztában vele, hogy a bukarestieknél van kockázata az edzői munkának, de ezzel együtt is elvállalta a feladatot.

„Kellett egy kis idő, hogy alaposan átgondoljam a döntést. Közben a klub talán tíz másik edzővel is tárgyalt, így azt is kockáztattam, hogy megegyeznek másvalakivel. Szükségem volt arra, hogy jó érzéssel mondhassak igent" – mondta a dán Tv2-nek Helle Thomsen, akit korábban a Siófok is megkeresett, de végül a BL-címvédőhöz írt alá egy plusz egy évre.„Kellett egy kis idő, hogy alaposan átgondoljam a döntést. Közben a klub talán tíz másik edzővel is tárgyalt, így azt is kockáztattam, hogy megegyeznek másvalakivel. Szükségem volt arra, hogy jó érzéssel mondhassak igent" – mondta a dán Tv2-nek Helle Thomsen, akit korábban a Siófok is megkeresett, de végül a BL-címvédőhöz írt alá egy plusz egy évre.

„Ez kockázatos állás, mindig csak az eredmények számítanak. Ezt is meg kellett fontolnom, de nekem ott a holland válogatott is, így ha nem alakulnak jól a dolgaim Romániában, akkor sem maradnék munka nélkül" – tette hozzá a hollandokkal tavaly Európa-bajnoki ezüstig jutó 46 éves szakember.

Az említett kockázatról bőven tudnának mesélni Thomsen dán elődei, Jakob Vestergaard és Mette Klit, akik nem tudták megváltani a világot a román sztárcsapatnál.

A Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőre készülő csapatnál közben munkába állt az új svéd technikai igazgató, Per Johansson, aki a vezetőedzői feladatokat is ellátja a szezon végéig.

„Biztos lesznek kisebb változások a csapat játékában, de megvan a bevált taktika, és egy hét alatt amúgy sem lehet csodát tenni" – mondta Johansson a román Digi Sportnak, hozzátéve, hogy nem tudott nemet mondani a lehetőségre.

A Fradi eközben a Magyar Kupa négyes döntőjén vesz részt a hétvégén Kecskeméten, ahol Elek Gábor vezetőedzőt is megkérdeztük a bukaresti helyzetről. „Minket nem befolyásol, mi történik Bukarestben, azt pedig, hogy ellenfelünkre milyen hatással lesznek a történtek, innen nem lehet megmondani" – zárta rövidre az FTC mestere a kérdést a Nemzeti Sportnak.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ

Április 7., 19.00: CSM Bucuresti (román)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA
Április 15., 16.45: FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–CSM Bucuresti (román)

Legfrissebb hírek

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
2025.07.11. 16:03

„Régóta ott volt a listámon” – az FTC szélsője kedvenc hobbijának hódolt a nyári szünetben

Kézilabda
2025.07.10. 18:49

Női kézilabda: régi edzőjét hozta vissza a CSM Bucuresti

Kézilabda
2025.07.07. 14:28

Nem sokkal a felkészülés kezdete előtt távozott a CSM Bucuresti vezetőedzője – hivatalos

Kézilabda
2025.06.30. 15:19

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

A Győr és a Veszprém is az első kalapból várja a kézilabda BL-csoportkör sorsolását

Kézilabda
2025.06.26. 13:46
Ezek is érdekelhetik