Női kézi: a Bukarest edzője bocsánatot kért az FTC-től

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.23. 12:34
null
Johansson már sajnálja a meccs utáni írását
Per Johansson, a CSM Bucuresti női kézilabdacsapatának edzője már megbánta, hogy a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő után fasisztának és idegengyűlölőnek nevezte ellenfele szurkolóit és általánosságban a magyar embereket.

Mint ismert, Johansson a BL-negyeddöntő budapesti visszavágója után az interneten közzétett bejegyzésében nem fogta vissza magát, erős általánosításokat megfogalmazva bírálta a Fradi szurkolóit. A magyar klub erre úgy reagált, ha a svéd szakember nyilvánosan nem kér elnézést a kirekesztő mondatokért, a szakosztály a nemzetközi szövetséghez és az illetékes bírósághoz fordul. Amikor az Aftonbladet megkereste a témában Johanssont, a tréner már próbált visszakozni:

„Az a helyes, ha elnézést kérek a Ferencvárostól, nem akartam a klubot rossz színben feltüntetni. Sajnáltam, hogy a játékosaimnak szenvednie kellett, de erről nem az egész magyar társadalom vagy a szurkolók többsége tehetett, hanem csak egy szűk kisebbség. Összességében a Ferencváros remekül megrendezte a mérkőzést. Csak néhány szurkolóval volt gondom, de elismerem, hogy nem megfelelően fogalmaztam, ezt azóta megbántam. A fasizmus minden formáját elítélem, ebből nem engedek, de nagy hiba volt, hogy általánosítottam az egész magyar társadalomról” – mondta Johansson, akit szembesítettek a ténnyel, hogy a négyes döntőre vissza kell térnie csapatával május elején Budapestre.

„Nem hiszem, hogy gondunk lesz belőle. A Ferencvárost sértettem meg, de az sem állt szándékomban. Csak a szurkolók azon csoportjára céloztam, akik szellemileg és fizikailag is nyomás alá helyezték a játékosaimat. Hiba volt, hogy ötezer fasisztáról írtam, mert az egyszerűen nem igaz.”

Johansson csak beugró a CSM-nél, nyáron Helle Thomsen veszi át a bukarestiek irányítását, míg előbbi a Bodennél vállal munkát.

Legfrissebb hírek

Szoros meccsen kapott ki Dortmundban a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.28. 15:31

Könnyedén nyert a Buducsnoszt ellen a Győr

Kézilabda
2025.09.27. 19:31

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

Favoritként lép pályára a Győr és a Ferencváros is a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 10:29

Női kézilabda NB I: Esztergomban nyert rangadót a DVSC, győzött a Győr és az FTC

Kézilabda
2025.09.24. 19:40

Női kézi NB I: megváltozott a Győr–Ferencváros rangadó időpontja

Kézilabda
2025.09.24. 16:42

Janurik Kinga: Most itt vagyok, és ez a legfontosabb!

Kézilabda
2025.09.16. 18:17

Ráérzett a Fradi gyenge pontjára a CSM Bucuresti

Kézilabda
2025.09.16. 09:24
Ezek is érdekelhetik