Női kézi Eb: Szucsánszki a középdöntőben talán játszhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.01. 17:55
Még mindig nem lehet tudni, hogy Szucsánszki Zita pályára léphet-e a vasárnap kezdődő női kézilabda Európa-bajnokságon, az viszont biztosnak tűnik, hogy a csoportmérkőzéseken nem játszik.

„Most hazamegyek, összepakolok, és holnap csatlakozom a kerethez – mondta a Kárpát-kupán orrtörést szenvedő Szucsánszki Zita a fradi.hu-nak. – A két edzés között elmegyek az arcvédő maszkomért, aztán elutazom a csapattal Svédországba, és a helyszínen döntjük el, hogy pályára lépek-e a középdöntőben; vagyis egyelőre úgy tűnik, hogy a csoportmérkőzéseket biztosan kihagyom. A hétköznapokon most már nem érzek fájdalmat, csak ha a törés helyén, az orrom tövénél megnyomom az arcom, de ez nem jelenti azt, hogy mozgás közben nem lesz majd kellemetlen. Bízom benne, hogy megfelelő ütemben gyógyul, és akkor én is a válogatott segítségére lehetek az Eb-n.”fradi.hu-nak. – A két edzés között elmegyek az arcvédő maszkomért, aztán elutazom a csapattal Svédországba, és a helyszínen döntjük el, hogy pályára lépek-e a középdöntőben; vagyis egyelőre úgy tűnik, hogy a csoportmérkőzéseket biztosan kihagyom. A hétköznapokon most már nem érzek fájdalmat, csak ha a törés helyén, az orrom tövénél megnyomom az arcom, de ez nem jelenti azt, hogy mozgás közben nem lesz majd kellemetlen. Bízom benne, hogy megfelelő ütemben gyógyul, és akkor én is a válogatott segítségére lehetek az Eb-n.”

Az irányítóról a következőt mondta dr. Pavlik Attila, a Ferencváros női kézilabdacsapatának orvosa:
„Noha eléggé be is vérzett Zita orra, mivel nem mozdult el a csont, a törést csak a röntgen vizsgálat mutatta ki. Az Európa-bajnokságon történő játékát illetően két kérdés van: egyrészt, hogy bár az edzéseken viselhet arcvédő maszkot, ott mennyire lesz fájdalma, másrészt, hogy a maszk nélkül tudja-e vállalni a játékot. Az az edzések újrakezdése után derül ki, hogy mozgás közben fáj-e neki.”

Kovacsics Anikó szintén a Kárpát-kupán sérült meg, őt nem láthatjuk az Eb-n.

„Ugyanott szakadt be a vádlija, ahol múltkor, de most a vizsgálatok alapján még egy kicsit jobban, mint az első esetnél – mondta Kovacsicsról dr. Pavlik Attila. – Nála nem kérdés, hogy meg kell várni a teljes felépülést, mielőtt újra kezdhetné az edzéseket. Véleményem szerint erre rámegy a december, de ha minden a tervek szerint halad, a januári mérkőzéseken már ismét pályára léphet.”

A MAGYAR NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
JANURIK Kinga (Érd), KISS Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HORNYÁK Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA), PLANÉTA Szimonetta (Thüringer HC, német)
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO), SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: DOMBI Luca (Mosonmagyaróvár), KISFALUDY Anett (Érd), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), TRISCSUK Krisztina (Siófok)
Balszélsők: ERDŐSI Ildikó (Siófok), SCHATZL Nadine (FTC Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Bea
Kapusedző: BAKOS István

NŐI KÉZILABDA EB (Svédország, december 4–18.)
CSOPORTBEOSZTÁS

A-csoport (Stockholm):
Svédország, Szerbia, Spanyolország, Szlovénia
B-csoport (Kristianstad):
Hollandia, Franciaország, Németország, Lengyelország
C-csoport (Malmö):
Montenegró, Magyarország, Dánia, Csehország
D-csoport (Helsingborg):
Norvégia, Oroszország, Románia, Horvátország
A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe.

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
December 5., 18.30: Magyarország–Csehország (Tv: M4 Sport)
December 7., 20.45: Dánia–Magyarország (Tv: Petőfi Tv)
December 9., 18.30: Montenegró–Magyarország (Tv: M4 Sport)

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: felkészülési mérkőzésen győzött az ETO, az FTC és a DVSC

Kézilabda
17 órája

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
2025.07.11. 16:03

„Régóta ott volt a listámon” – az FTC szélsője kedvenc hobbijának hódolt a nyári szünetben

Kézilabda
2025.07.10. 18:49

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

A Győr és a Veszprém is az első kalapból várja a kézilabda BL-csoportkör sorsolását

Kézilabda
2025.06.26. 13:46

Életveszélyben volt a felesége – a leendő FTC-edző és neje először beszélt a történtekről

Kézilabda
2025.06.24. 10:50
Ezek is érdekelhetik