Női kézi BL: „Kis túlzással az is bement, ami nem ment kapura”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.09. 18:49
Az első mérkőzés kiütéséhez képest is nagyobb fölénnyel nyert a Győri Audi ETO KC az FTC-Rail Cargo Hungaria ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A győriek összesítésben 30 góllal múlták felül a Fradit, Elek Gábor, a vendégek edzője szerint a mai napon egyetlen másik csapat sem tudott volna nyerni Győrben.

„Két hét alatt háromszor vertük meg a Fradit, mindig nagyobb különbséggel – értékelt a találkozó után Ambros Martín, a hazaiak trénere. – Azzal tiszteltük meg az ellenfelünket, amelyről ne feledjük, a magyar bajnok, hogy a legnagyobb különbséget próbáltuk közé tenni. A legjobbunkat nyújtottuk, a folytatásban is ezt kell megőrizni, és meg kell próbálnunk a határainkat minél jobban kitolni. Ma több jó egyéni teljesítmény is volt, de a siker kulcsa, hogy az egyének a folytatásban is a csapatnak rendeljék alá a játékukat.”Ambros Martín, a hazaiak trénere. – Azzal tiszteltük meg az ellenfelünket, amelyről ne feledjük, a magyar bajnok, hogy a legnagyobb különbséget próbáltuk közé tenni. A legjobbunkat nyújtottuk, a folytatásban is ezt kell megőrizni, és meg kell próbálnunk a határainkat minél jobban kitolni. Ma több jó egyéni teljesítmény is volt, de a siker kulcsa, hogy az egyének a folytatásban is a csapatnak rendeljék alá a játékukat.”

„Bízom benne, sőt, biztos vagyok benne, hogy ennél csak feljebb van számunkra – mondta Elek Gábor, a Fradi edzője a lefújás után. – Ma nagyon sok minden hiányzott a csapatból a kapusteljesítménytől kezdve az agresszív védekezésen át a harcos hozzáállásig. Az ETO bombaformában játszott, ma a világ mindegyik csapata vereséget szenvedett volna itt. Nem is ez a bántó, hanem a különbség, illetve a lehajtott fejek. A látvány volt borzasztó. A legfontosabb, hogy a következő napokban együtt tudjunk dolgozni, és felálljunk a padlóról.”

„Ma kis túlzással az is bement, ami nem is ment kapura” – foglalta össze sommásan a meccsen történteket Kovacsics Anikó, a győriek játékosa, aki a következő szezontól a riválisnál folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

Vámos Petra vezérletével nyert a Metz a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
12 órája

Simán nyert, és már negyeddöntős a Győr a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
13 órája

Ryde és Toublanc is remekelt, a DVSC bejutott a női kézi BL rájátszásába

Kézilabda
14 órája

Mindhárom csapatunkra kulcsfontosságú meccs vár a női kézi BL-ben

Kézilabda
23 órája

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.02.04. 19:44

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
2026.02.04. 16:47

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
2026.02.03. 18:10

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04
Ezek is érdekelhetik