Kézi: A fiatalok sem fejlődtek úgy, ahogy lehetett volna - Elek

2014.09.25. 13:10
null
Elek szerint a Fradi a KEK-győzelmekkel magasra állította a mércét, amit az elmúlt időszakban nem tudott átugrani <br />(Fotó: MTI – archív)
A lipcsei Bajnokok Ligája-selejtezőt drámai – és ellentmondásos – körülmények között elveszítő FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának edzője, Elek Gábor elismerte a felelősségét a kudarcban, amelyről részletekbe menően is beszélt a Nemzeti Sportnak. A szakember nem tesz szemrehányást egy játékosának sem, azt mondja, ő maga sem volt elég bátor a fiatalok szerepeltetésénél.

 

„Nagyon nehezemre is esett kimondani, és talán ebben a formában túlzás is volt – utalt vissza Elek Gábor arra, hogy a keddi sajtótájékoztatón megemlítette, a keret nagy része valószínűleg túl van a zenitjén. – De azt az eredmények is mutatják, hogy nem vagyunk már ugyanazon a szinten, mint két éve. Ebben persze bizonyára nekem is megvan a felelősségem.”

„Úgy tűnik, túl sok újdonságot építettem be a szakmai munkába, és ez nem sült el jól. Az is tény, hogy az utóbbi másfél-két esztendőben elmaradtak a kiugró sikerek, inkább sok apró kudarc ért minket, és ez görcsössé tette a társaságot. Korábban mind hozzászoktunk a sikerekhez, de nem sikerült építkeznünk belőlük a nehéz időszakokra.”

Miután az FTC-nél már jó néhány éve ugyanazok húzzák a szekeret Kovacsicz Mónikától Szamoránsky Piroskáig, jogos a kérdés, miért nem sikerült olyanokat szerződtetni vagy kinevelni, akik legalább tehermentesíthetnék őket.

„Ez először is nyilván pénzkérdés, nem tudunk csak úgy még két Tomori Zsuzsanna szintű klasszist leakasztani, és az európai élcsapatok ajánlataival sem versenyezhetünk. De azt el kell ismerni, hogy a fiatalok sem fejlődtek úgy, ahogyan fejlődhettek volna, amiben megint csak megvan az én felelősségem is. Adhattam volna több lehetőséget jó néhányuknak, nem voltam elég bátor ebben a tekintetben, akinek pedig biztosítottam az esélyt, nem feltétlenül élt vele. Közben az elmúlt két évben azért erős eredménykényszer alatt játszottunk, a magunk számára is túl hamar szereztük meg a két KEK-győzelmet annyiból, hogy onnantól már az is csalódásnak látszott, ha nem vagyunk versenyben a BL-elődöntőbe jutásért. Olyankor pedig az ember az aktuálisan legjobb csapatot igyekszik a pályára küldeni, nem kísérletezget.”

„Át kell gondolnunk mindent. Értékelni a játékoskeretet, a lehetőségeinket, és hogy ehhez milyen célokat lehet hozzárendelni, hogy milyen Ferencvárost szeretnénk a következő években” – mondta Elek, majd a Nemzeti Sport kérdésére ki is fejtette, ő milyet szeretne.

„Amelyik az első pillanattól az utolsóig megszakad a pályán – minden egyes mérkőzésen, az utolsó helyezett elleni bajnokin is. Remélem, ez már a jelenlegi szezonban is látható lesz. A mostani csapattal ez az utóbbi időben nem volt mindig így, próbálták beosztani az erejüket a lányok, és lehet, ez is szerepet játszott abban, hogy aztán most a legnagyobb erőfeszítéseink árán is csak ennyire voltunk képesek. Ám ez is egy tanulság, amelyet le kell vonni” – nyilatkozta a szakember, aki elmondta, a vezetők biztosították róla, hogy élvezi a bizalmat.

MI OKOZTA A FÁJÓ KIESÉST? MENNYIRE SIKERÜLT AZT FELDOLGOZNI? MI TÖRTÉNT AZ ELMÚLT NAPOKBAN? A TELJES INTERJÚ ELOLVASHATÓ A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTBAN!

Legfrissebb hírek

Kézilabda: a Tatabánya nem kapott szabadkártyát a BL-be, a Szeged és az FTC igen

Kézilabda
2026.06.22. 10:28

Ezért nem játszott a női kézi BL négyes döntőjében a Győri ETO klasszisa

Kézilabda
2026.06.21. 15:06

„Nehéz szívvel hagylak el benneteket” – Laura Glauser elköszönt a Fradi családtól

Kézilabda
2026.06.14. 12:17

Női kézilabda: nagyszerű hírrel jelentkezett Simon Petra Szantoriniről

Kézilabda
2026.06.12. 12:20

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
2026.06.09. 15:43

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
2026.06.08. 21:06

Köszöntötték a magyar bajnok és BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC játékosait

Kézilabda
2026.06.08. 19:51

„Többet elértem, mint amiről valaha is álmodtam” – Ana Gros különleges búcsúajándékot is kapott a final four végén

Kézilabda
2026.06.08. 15:51
Ezek is érdekelhetik