Női kézi: a családias hangulat a Vardar sikerének egyik titka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.09. 12:04
null
Hmirováék sokszor fedeznek fel új helyeket Szkopjéban
Tatjana Hmirova, a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutott Vardar Szkopje orosz jobbátlövője a sorozat hivatalos honlapjának írt blogjában kifejtette, a családias hangulatnak is szerepe van a csapat sikerében.

„Nagyon örülök, hogy csapatom bejutott a négyes döntőbe. Először fordul elő a karrieremben, hogy ilyen közel állok a trófea megnyeréséhez. Egyelőre próbálok nem gondolni a budapesti meccsekre, és a BL-szünetet felhasználtam egy kis pihenésre. Szurkoltam az orosz válogatottnak az Eb-selejtezős meccseken, szerencsére a lányok megnyerték mindkét találkozót. Nagyon sajnáltam, hogy nem tudtam hazamenni, hiányzik már a családom. Még nem tudtak meglátogatni Macedóniában, de remélhetőleg hamarosan erre is sor kerül. Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog nekik Szkopje. Ez egy nagyon kedves és napos város, nemcsak az időjárás, hanem az itteni élet miatt is. Sok a kávézó, és az emberek pozitívan állnak az élethez. Nap mint nap látom, ahogy fejlődik a város” – írta blogjában Tatjana Hmirova.

„A másik, amit szeretek a városban, az a kézilabdához való hozzáállás. Az emberek nagyon szeretik a sportágat, hihetetlen biztatást kapunk tőlük. Próbálom mindig maximálisan kihasználni a szabadidőmet, rengeteg közös programunk van a lányokkal. Sokszor láthatnak minket együtt kávézni, mindig felfedezünk új és érdekes helyeket. Sokat hallgatok zenét, különböző stílusokat kedvelek, különösen vezetés közben szól hangosan a zene. Tanulom a macedón nyelvet is, ami nagy kihívás” – tette hozzá a jobbátlövő, aki rátért a négyes döntőre is.

„Miután az összes játékos visszatért a csapathoz, elkezdtük a felkészülést Budapestre. Kiváló a munkához való hozzáállás, és pozitív a szemlélet. Nincs problémánk abból, hogy különböző országokból érkeztünk. A legfontosabb, hogy a pályán és azon kívül is megértjük egymást. A sok együtt töltött időnek köszönhetően közelebb kerültünk egymáshoz, olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Fiatal csapat vagyunk, de évről évre fejlődünk és erősödünk. Még nem tudom, milyen lesz az első női négyes döntő, de pozitív tapasztalatokra számítok.”

NŐI KÉZILABDA BL, NÉGYES DÖNTŐ (BUDAPEST)
DÖNTŐ – MÁJUS 4.
Vardar Szkopje (macedón)/Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–GYŐRI AUDI ETO KC/FC Midtjylland (dán) 17.00
A 3. HELYÉRT – MÁJUS 4.
Vardar Szkopje (macedón)/Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–GYŐRI AUDI ETO KC/FC Midtjylland (dán) 14.30
ELŐDÖNTŐ – MÁJUS 3.
GYŐRI AUDI ETO KC–FC Midtjylland (dán) 15.00
Vardar Szkopje (macedón)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 17.30

 

Legfrissebb hírek

Gond nélkül nyert a Ferencváros Ljubljanában a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.05. 15:37

Iskolajátékkal verte meg a Győr a Gloriát a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.04. 19:32

Megszorongatta a Debrecen a meccsre beeső Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.04. 17:35

Szoros meccsen kapott ki Dortmundban a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.28. 15:31

Könnyedén nyert a Buducsnoszt ellen a Győr

Kézilabda
2025.09.27. 19:31

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

Favoritként lép pályára a Győr és a Ferencváros is a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 10:29

Ráérzett a Fradi gyenge pontjára a CSM Bucuresti

Kézilabda
2025.09.16. 09:24
Ezek is érdekelhetik