Női kézi BL: a Midtjylland edzője eksztázisban a final fourtól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.17. 12:18
null
Helle Thomsen szerint őrületes dolgokat művel a szezonban csapat (Fotó: Tumbász Hédi – archív)
A hétvégén kialakult a női kézilabda Bajnokok Ligája első final fourjának mezőnye: az elődöntőben az egyik ágon a BL-szezonban egyedüliként veretlen Győri Audi ETO KC játszik a dán FC Midtjyllanddal, míg a másikon a Vardar Szkopje ellenfele a Buducsnoszt Podgorica lesz.

 

„A legfontosabb, hogy veretlenek maradtunk a középdöntőben – nyilatkozta a Ljubljanában Milena Knezsevics nélkül is nyerő Buducsnoszt Podgorica vezetőedzője, Dragan Adzsics. – A Krim is megérdemli a dicséretet a mutatott játéka miatt, játékosaim sokat kiadtak magukból az elmúlt meccseken, ez látszott az összecsapáson, mindenesetre jó teszt volt a folytatásra. A támadásunk megfelelő szinten volt, de a védelmünk nem nőtt fel a feladathoz. Knezsevics hiányzott, ám hasznos volt a meccs, tudjuk, miben kell még fejlődnünk, és május 3-ig még sok idő van hátra.”

Az ETO győzelme következtében a Buducsnoszt második lett a csoportban, így az elődöntőben a Vardar Szkopjével játszik. A macedón bajnok a Sävehof elleni győzelemmel (24–18) tette biztossá helyét a legjobb négy között. Indira Kasztratovics edző természetesen elégedett volt játékosaival.

„Először is köszönetet kell mondanom a helyi közönségnek, nemcsak a mai, hanem az egész szezonbeli buzdításért. Nagyon sok új játékost kellett beépítenünk, s ezért nagy erőket mozgósítottunk. Sokan vártak tőlünk jó eredményt ebben a szezonban, és rengeteget dolgoztunk érte, bizonyítottunk azoknak, akik nem hittek bennünk. Elértük a fő célunkat a final fourba jutással, de nem állunk meg itt. Hiszem, hogy a májusig hátralévő idő elég arra, hogy kijavítsunk néhány hibát, amelyeket elhagynánk Budapesten.”

A legnagyobb öröm Dániában uralkodott, ahol Helle Thomsen a Thüringer HC elleni mérkőzés (26–20) után azzal kezdte a nyilatkozatát, hogy őrület, amit véghezvitt csapata, s hogy mindezt nyomatékosítsa is, a kifejezést megismételve megtoldotta néhány általában káromkodásként használt kötőszóval.

„Fizikailag és mentálisan is nagy terhelésnek voltunk kitéve hosszú ideje, de ezek a lányok egészen különlegeset nyújtottak. A legnehezebb helyzetekből is felálltak, és megmutatták ma is, mire képesek” – mondta a szakember, aki szerint csapata legnagyobb erénye, hogy sosem adja fel.

„Elképesztő, óriási dolog, hogy bejutottunk a final fourba. Talán a legnagyobb sikerem, és a lányoknak is. Az eddigi legjobb szurkolást kaptuk a közönségtől, mióta irányítom a csapatot. Az egész meccsen kitartottak, és nyomást alá helyezték a Thüringer HC-t” – tette hozzá Thomsen.

A fogadóirodáknál a Győri ETO az egyértelmű esélyes a négyes döntő megnyerésére, a címvédőre 1.55-szörös pénzt fizet a Tippmixpro, a Midtjylland győzelme 12-szeres szorzóval jár. A másik elődöntős párnál kiegyenlítettek az erőviszonyok: a Buducsnoszt győzelme 4.75-ös oddsot ér, akárcsak a Vardar Szkopjéé.

NŐI KÉZILABDA BL, FINAL FOUR (BUDAPEST)
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (május 3.)

Vardar Szkopje (macedón)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
GYŐRI AUDI ETO KC–FC Midtjylland (dán)
A döntőt és a bronzmeccset május 4-én rendezik.

Legfrissebb hírek

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

Albek Anna parádéjával nyert a Metz Podgoricában a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 18:33

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

A jó formában játszó FTC fogadja a rossz sorozatban lévő Ljubljanát a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.24. 07:33

Női kézilabda BL: az Esbjerg győzelmével megelőzte a Bistritát

Kézilabda
2026.01.18. 21:53

Simon Petra: Van esélyünk az első két helyre a BL-csoportban

Kézilabda
2026.01.18. 19:03
Ezek is érdekelhetik