Kézi: hihetetlen nagyságrendű tv-s szerződés a franciáknál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.12. 19:32
Elképesztő összegű, 20 millió euróról szóló szerződésnek köszönhetően a katari beIN Sports nyerte el a francia férfi kézilabda-bajnokság közvetítési jogát a következő öt szezonra.

Az al-Dzsazíra hálózatához tartozó katari televíziós társaság könnyedén ütötte ki a nyeregből a versenyfutásban még részt vevő Canal+-t, amely korábban évi 1.2 millió euróért tudósított a mérkőzésekről. A francia bajnokság a döntés következtében egyébként nézhető lesz nem csak Európában, de Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és Ausztráliában is, a klubok pedig várhatóan legalább 50 ezer euróval gazdagodnak majd a bevételi jogokból.

A beIN Sports korábban megszerezte 2015-ös és a 2017-es férfi, illetve a 2017-es női világbajnokság közvetítési jogát is. Franciaországi térnyerése némiképp ellentmondásos, hiszen a PSG tulajdonosa, a Qatar Investment Authority révén ugyanúgy a katari emír, Tamim bin Hamad al-Tani kezében van, mint a beIN Sports.

Az új televíziós szerződés a kézilabdán belüli gazdasági viszonyok átrendeződésére is hatással lehet, hiszen például Európa vezető bajnoksága, a Bundesliga összbevétele mintegy 1.8 millió eurót tesz ki szezononként a sport1 tulajdonosától kapott jogdíj révén.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: ezüstérmet szereztek a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
15 órája

Kézilabda: döntőbe jutott a magyar U16-os leányválogatott a nyílt Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.02. 19:51

Kézilabda: győzelem a Dél-Korea elleni helyosztón az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.07.02. 09:03

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.01. 20:23

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.29. 14:19

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
2026.06.29. 09:00

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.06.28. 19:10
Ezek is érdekelhetik