Női kézilabda: átmenetileg elköltözik a Győri ETO

2013.12.18. 16:36
Több sportágnak kell közel egy évre elköltöznie Győrben a közeljövőben induló sportcsarnok-felújítások és -építések miatt – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Borkai Zsolt.

A polgármester hangsúlyozta: a cél az volt, hogy a munkálatok ideje alatt se kelljen más városba költöztetni a győri csapatok hazai mérkőzéseit.

Az eseményen elhangzott: a női kézilabdacsapat a Magvassy-csarnokból az Egyetemi Csarnokba költözik, ahol a férfiak már hosszabb ideje edzenek, míg az ellenkező irányba mozog a férfi és a női kosárlabdacsapat, a futsalosok pedig maradnak a Magvassy-csarnokban.

Az edzések és mérkőzések átköltöztetése jövő őszig tart; „novemberre elkészül a multifunkcionális csarnok, az Európa-bajnokságot már meg tudjuk ott rendezni" – mondta a női kézilabda kontinensviadalra utalva a városvezető.

Hozzátette: szeretnék, ha előtte még próbarendezvényt tarthatnának a jövő évi állami költségvetésben biztosított 4.9 milliárd forintból épülő új létesítményben.

Kérdésre válaszolva a városvezető úgy nyilatkozott, a városi közgyűlés pénteki ülését követően hirdethetik ki a döntést arról, melyik pályázó építheti meg a multifunkcionális csarnokot a város keleti végén.

Megjegyezte, arra törekszenek, hogy további nemzetközi és világversenyeket hozzanak a jövőre avatandó új győri sportlétesítménybe.

Földesi Péter, az Egyetemi Csarnokot kezelő győri Széchenyi István Egyetem rektora az eseményen arról beszélt, örömmel adnak otthont a világ- és Európa-hírű kézilabdacsapatnak,de minden más sportágnak is. A kézisek érkezésétől azt várják, hogy a hallgatók érdeklődése fokozódik a sportág iránt.

Az eseményen elhangzott: már megkezdték a jegyrendszer költözésekhez alakítását. Mindegyik sportág képviselői hangsúlyozták, apróbb egyeztetések még hátra vannak, de mivel mindannyian érdekeltek a többiek sikerében is, gyorsan sikerült megegyezniük az együtteseknek arról, ki hová kerüljön.

Legfrissebb hírek

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
2026.09.20. 15:28

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
2026.09.20. 08:41

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Johansson és Jensen is elégedett lehet csapatával a női kézi BL-játéknap után

Kézilabda
2026.09.14. 12:30

Nem fért kétség a Győr győzelméhez a Nyköbing elleni BL-mérkőzésen

Kézilabda
2026.09.12. 17:55

Női kézi BL: esélyesként lép pályára hazai közönség előtt a Győr és az FTC is

Kézilabda
2026.09.12. 08:57

Női kézilabda NB I: nehezen indult, végül könnyedén nyert az ETO az MTK ellen

Kézilabda
2026.09.09. 19:55