Hajdu János: Elfogyott a koncentrációnk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.18. 21:36
null
A magyar csapat tagjai szomorúan vették tudomásul a vereséget (Fotó: Mirkó István)
A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Hajdu János büszke a Brazília ellen a szerbiai világbajnokság negyeddöntőjében kétszeri hosszabbítás során alulmaradó csapatára, véleménye szerint nagy szívvel játszottak a lányok, de a végére elfogyott a koncentráció. Tomori Zsuzsanna is sajnálja, hogy így estek ki, míg Görbicz Anita szerint kicsit túl sokan voltak a brazilok. A brazil kapitány történelmi pillanatokról beszélt.

Hajdu János magyar szövetségi kapitány szerint elfogyott a koncentrációnk a negyeddöntőre.

„Gratulálok a braziloknak, jól felkészültek ellenünk, megérdemelték a győzelmet. Büszke vagyok a lányokra, nagy szívvel játszottunk, de elfogyott a koncentráció. Meg kell néznem majd az elemzésnél a játékvezetői döntéseket, néhány ítélet egyelőre kérdőjelesnek tűnik, de lehet aztán a bíróknak van igazuk" – mondta a szakvezető a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

„Úgy éreztem előzetesen, lesz koncentrációnk és erőnk ehhez a meccshez, de elfogytunk fejben, nagyon sok hibával játszottunk. Volt lehetőségünk rá, meg is nyertük a meccset, de többször is visszaengedtük a brazilokat. Mindig akkor követtünk el a hibát, vagy fújtak nekünk hibát, amikor már úgy tűnt, győztünk. Néhány ítélet rosszkor jött, de nem ezen múlott. Kovacsicz Mónika elindult, ha labdavezetéssel belövi, megvan a meccs. Szekeres kiállítása szintén érdekes volt, ott lehetett volna megnyerni a találkozót" – tette hozzá Hajdu, aki elismerte, nem szabadott volna ennyi lehetőséget hagyni a végül tíz gólig jutó Alexandra Nascimentónak.

„Nascimentónak nem szabadott volna hagyni, hogy ennyiszer bemenjen szélről. Pedig készültünk belőle, mi lett volna, ha nem készülünk... Ez is koncentrációs hiba volt, fizikailag, úgy érzem, nem volt problémánk. Támadásban nem játszottunk elég feszesen, sok labdát eladtunk vagy ellőttünk. Nem volt dinamikus a támadómunkánk, védekezésben dolgoztunk inkább sokat. Elöl nem tudtuk egymást kihúzni a gödörből. Dicséret illeti a lányokat, hogy ilyen sokáig húzták."

Siti Bea azért is sajnálja a kiesést, mert meccsről meccsre fejlődött a csapat.

„Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült elődöntőbe jutnunk, de nagyon büszke vagyok a csapatra. Nehéz volt alkalmazkodni a játékvezetéshez, a kis szabálytalanságokat nem fújták el, ez a végére nagyon fáradttá tette a játékosokat. Nem kezdtünk jól, de megtaláltuk a brazil védekezés ellenszerét, a nyitott védekezés ellen is volt ellenszerünk, de a végére nem volt kellő átütőerő a játékunkban. Meccsről meccsre fejlődött a válogatott, emiatt is sajnálom, hogy alulmaradtunk" – nyilatkozta a lefújást követően Siti Bea másodedző.

Csapatunk legeredményesebbje a hétgólos Tomori Zsuzsanna volt, a hosszabbításban még ő volt az, aki a leginkább próbálkozott, de ekkor már ő sem tudott segíteni:

„Nehéz volt a bírókhoz alkalmazkodni, de nem rájuk akarom fogni. Mi hagytunk ki több ziccert, az elején nagyon elengedtük őket, nem tudtunk mit kezdeni a nyitott védekezésükkel. Hogy visszajöttünk a meccsbe, azt takarja, volt bennünk akarat és erő, onnantól fej fej mellett haladtak a csapatok. A végén sajnos mi hibáztunk többet, ez döntött. Jók a brazilok, felkészültünk belőlük, de szerintem fognak ők még másnak is kellemetlenséget okozni. Úgy érzem, mindent megtettünk, de ilyenkor kicsit dühös és szomorú vagyok. Nem jó érzés így kiesni..."

Az FTC átlövője beszélt a rendes játékidő végéről is, amikor támadhatunk a győztes gólért:

„Úgy voltunk vele, hogy gólt ne kapjunk belőle, ne veszítsük el a labdát, a brazilok meg jól belefaultoltak az akciónkba. A hosszabbításban már a szerencse döntött, vissza kell néznem, hol hibáztunk. Nem járunk rossz úton, de legközelebb jobban harapni kell egy ilyen kieséses meccsen. Nincs okunk szégyenkezni, bejutottunk a nyolc közé, míg több erős csapat már korábban elvérzett."

„Addig tart a mérkőzés, amíg le nem fújják. Gratulálok a csapatnak, úgy gondolom, nagyon nagyot küzdöttünk, egy kicsi hiányzott ahhoz, hogy meg tudjuk nyerni a mérkőzést. Most egy kicsit túl sokan voltak a brazilok..." – mondta Görbicz Anita a találkozót követően.

„Nem az a lényeg, hogy én mennyit játszok, hanem az, hogy a csapatnak menjen a játék. Ha nélkülem megy, az a jó, ha velem, az a jó, mindegy, csak menjen. Egyáltalán nem foglalkozunk azzal, hogy ki játszik, ki nem, úgy mentünk fel a pályára, hogy meg kell nyernünk a mérkőzést."

Herr Orsolya sajnálja, hogy már nem ismételhetik meg a tavalyi eredményt:

„Jó emlékekkel érkeztünk a vébére, szerettük volna megismételni a tavalyi eredményt, de sokat hibáztunk, ez volt a legnagyobb gond. Nem tudok mást mondani, mint gratulálni az ellenfélnek."

Cifra Anitán semmi sem múlott, amikor pályára került, sorra szállította a gólokat és a hétmétereseket:

„Szerencsére jól jött ki nekem a lépés, megértettem magam az irányítóval, de mindez mit sem ér, mert kikaptunk. Sajnos a végére kicsit elfogytunk, de én azt érzem és úgy gondolom, a vereség ellenére nagyot küzdöttünk. Nüanszokon múlt, hogy nem mi nyertünk, talán az utolsó öt percben volt a játékvezetőknek két olyan ítéletük, ami rásegített. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült nyernünk."

Morten Soubak brazil kapitány történelmi pillanatokról beszélt, és arról, hogy ez sokat jelent a sportágnak a riói olimpia előtt.

„Történelmi pillanatoknak voltunk a részesei, a brazil kéziválogatott még sohasem volt korábban a négy között. Ez sokat jelent a sportágnak, és nagy lökést ad a riói olimpiára való felkészülésben. Remélhetőleg nagyobb figyelmet kapunk majd."

„Nagyon boldogok vagyunk, és már nagyon várjuk a a hazai olimpiát. Nehéz meccs volt, sok gondunk támadt a meccs alatt, de sikerült elérnünk végül az elődöntőt. Köszönöm Istennek" – fogalmazott Daniela Piedade, a brazil válogatott beállója.

Emlékeztetőül
NŐI KÉZILABDA-VB, SZERBIA (2013)
NEGYEDDÖNTŐ
BRAZÍLIA–MAGYARORSZÁG 33–31 (12–11, 26–26, 29–29)
– kétszeri hosszabbítás után
Belgrád, Kombank Aréna, 1000 néző. V: Mosorinszki, Pandzsics (szerbek)
BRAZÍLIA: Arenhart – Nascimento 10 (4), Cavaleiro 3, Diniz, Amorim 6, Rocha 4, Rodrígues 5 (1). Csere: Pessoa (kapus), Moura 1, Andrade, Piedade 1, Da Silva 3. Szövetségi kapitány: Morten Soubak
MAGYARORSZÁG: Herr O. – Bognár-Bódi 1, Soós 3, Görbicz 5 (3), Szamoránsky P. 1, Tomori 7, Vérten. Csere: Kiss É. (kapus), Triscsuk 1, Szekeres, Bulath 2, Kovacsics 1, Zácsik, Szucsánszki 3, Kovacsicz 2, Cifra 5. Szövetségi kapitány: Hajdu János
Kiállítások: 18, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 4/3

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Lengyelország–Franciaország 22–21 (11–8)
Szerbia–Norvégia 28–25 (15–16)
Dánia–Németország 31–28 (17–17)

Az elődöntő párosítása: Dánia–Brazília, Szerbia–Lengyelország

A vb eddig ismert végeredménye: 5. Norvégia, 6. Franciaország, 7. Németország, 8. Magyarország, 9. Montenegró, 10. Spanyolország, 11. Románia, 12. Dél-Korea, 13. Hollandia, 14. Angola, 15. Csehország, 16. Japán, 17. Tunézia, 18. Kína, 19. Argentína, 20. Kongói DK, 21. Paraguay, 22. Algéria, 23. Dominikai köztársaság, 24. Ausztrália

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik