Női kézi BL: „Már csak a Barca és a Kiel hiányzik a csoportból”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.19. 15:51
null
Görbicz a középdöntőben ismét szembenézhet Clara Wolteringgel (Fotó: Korponai Tamás – archív)
Az EHF bécsi központjában elkészítették a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének csoportbeosztását. A Győri Audi ETO KC ellenfele a szlovén Krim Ljubljana, a montenegrói Buducsnoszt Podgorica és a norvég Larvik lesz. A sorsolás után a klubvezetők az EHF hivatalos oldalának, az eurohandball.com-nak kommentálták a csoportbeosztást.

„Ez egy rendkívül nehéz csoport, de a világbajnokság előtt még túl korai jósolgatni, mert ott minden megváltozhat. Januárban már többet lehet mondani az esélyekről” – mondta óvatosan Kelecsényi Ernő, a Győri ETO elnöke.

„Már csak a Barcelona és a Kiel hiányzik ebből a csoportból – jelentette ki a sorsolás után Predrag Boskovics, a Buducsnoszt Podgorica elnöke. – Meggyőződésem, hogy nem lesz gond megtölteni a Moracsa Csarnokot egyik mérkőzésen sem. Érdekes lesz, hogyan alakul a csoport. Természetesen a Győri ETO a fő esélyes, de a végsőkig harcolni fogunk. Van egy kis időnk, hogy az új játékosaink még jobban hozzászokjanak a stílusunkhoz és javuljon a teljesítményünk a következő két hónapban.”

„Sosincs különösebb kívánságom egy sorsolás előtt, ám most azt kell mondanom, hogy ez egy különösen nehéz csoport. Az elmúlt három szezon győzteseivel fogunk játszani. Jelenleg azt mondom, hogy a Győr a legerősebb, majd a Buducsnoszt követi, amely nagyon sokat lépett előre az előző szezonhoz képest, de ez a világbajnokság után könnyen megváltozhat” – reagált az ellenfelekre Tone Tiselj, a Krim Ljubljana vezetőedzője.

„Ez egy kemény, nagyon kemény csoport, bármelyik csapat megnyerheti. Harcolni fogunk, és meglátjuk, ez mire elég. Reméljük, hogy bejutunk az elődöntőbe. Úgy gondolom, hogy a final four bevezetése extra lendületet adhat nekünk is” – nyilatkozta Marit Skretteberg, a Larvik képviselője.

A sorsolásról részleteket, illetve további nyilatkozatokat itt olvashat!

BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, A CSOPORTBEOSZTÁS
1. csoport: FC Midtjylland (dán), Vardar Szkopje (macedón), Thüringer HC (német), Sävehof (svéd)
2. csoport: GYŐRI AUDI ETO KC, Krim Ljubljana (szlovén), Larvik (norvég), Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: megsérült a nyáron érkezett győri irányító

Kézilabda
2025.08.13. 13:24

Trófeákért jöttek Győrbe a klasszis kézilabdázók

Kézilabda
2025.08.13. 10:33

Csapatépítő a Győri ETO-nál és az FTC-nél is, képek és videók a játékos feladatokról

Kézilabda
2025.08.08. 11:25

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 08:29

Nem játszik a Győr a csőd szélén álló Ludwigsburggal

Kézilabda
2025.08.05. 18:16

Női kézilabda: felkészülési mérkőzésen győzött az ETO, az FTC és a DVSC

Kézilabda
2025.08.01. 20:14

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51

Győri-Lukács Viktória elárulta, már a négyes döntő alatt várandós volt

Kézilabda
2025.07.30. 19:01
Ezek is érdekelhetik