Női kézi BL: Nagyon büszke vagyok a csajokra - Tomori

Vágólapra másolva!
2013.09.15. 18:24
A házigazda FTC-Rail Cargo Hungaria jutott fel a női kézilabda Bajnokok Ligája főtáblájára, miután a népligeti selejtezőcsoport döntőjében 31–24-re legyőzte az Érdet. A népligetiek kulcsembere, Tomori Zsuzsanna elmondta: roppant büszke a csapatára, amelynek azonban sokat kell még javulnia.

„Az első félidőben ellövöldöztük a labdákat két-három passzból, könnyű lövéseket vállaltunk, nem találtuk el a kaput. Csapatként kiküzdöttük a második félidőt, de sokkal több kell a BL-ben. Az a nyomás is rajtunk volt, hogy itthon mindenképpen meg kell szereznünk. Nagyon büszke vagyok a csajokra, és végre vége, úgyhogy most már csak a BL-re tudunk koncentrálnunk – nyilatkozta Tomori Zsuzsanna a mérkőzést közvetítő Digi Tv-nek, majd kitért a szezon céljaira is. – Nagyon jól kezdtük a szezont a Győr elleni meccsel, és azóta is próbáljuk megtalálni azt a formát, amit azon a meccsen tudtunk nyújtani. Tudtuk, hogy ezt kötelező behúzni, mondom, talán ez volt érezhető egy kicsit a csapaton. Mind a két nap nagyon rossz első félidőt produkáltunk, az előző nap Zácsik Szandi és Szikora Meli kihúzott minket, utóbbi a második félidőben nagyon sokat segített, az ő védései után tudtunk rohanni, könnyű gólokat lőni, végül ezzel nyertünk. Sokat kell javulnunk, de nagyon örülök, hogy BL-indulás lett a vége.”Tomori Zsuzsanna a mérkőzést közvetítő Digi Tv-nek, majd kitért a szezon céljaira is. – Nagyon jól kezdtük a szezont a Győr elleni meccsel, és azóta is próbáljuk megtalálni azt a formát, amit azon a meccsen tudtunk nyújtani. Tudtuk, hogy ezt kötelező behúzni, mondom, talán ez volt érezhető egy kicsit a csapaton. Mind a két nap nagyon rossz első félidőt produkáltunk, az előző nap Zácsik Szandi és Szikora Meli kihúzott minket, utóbbi a második félidőben nagyon sokat segített, az ő védései után tudtunk rohanni, könnyű gólokat lőni, végül ezzel nyertünk. Sokat kell javulnunk, de nagyon örülök, hogy BL-indulás lett a vége.”

Tomori elmondta, az ő lövését blokkolni készülő, de utána megsérülő Triscsuk Krisztina kiválását nagyon sajnálta.

„Nagyon jóban vagyunk, nem ez volt a célom, hogy őt kiiktassam a játékból, a lövés után ment tovább a lövő kezem, éreztem, hogy eltaláltam talán az arccsontját, próbálok érdeklődni, mi van vele. Nagyon sajnálom, hogy kiesett.”

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
9 órája

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

Női kézilabda BL: az Esbjerg győzelmével megelőzte a Bistritát

Kézilabda
2026.01.18. 21:53

Simon Petra: Van esélyünk az első két helyre a BL-csoportban

Kézilabda
2026.01.18. 19:03

A Ferencváros nem kímélte a Podravkát, nyolc góllal nyert Érden a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.18. 17:36

Óriási meglepetés Győrben: a Loki szakította meg a címvédő nagy sorozatát

Kézilabda
2026.01.17. 19:41
Ezek is érdekelhetik