Végül Veszprémben is rászámoltak a Sävehofra

Vágólapra másolva!
2012.11.24. 18:56
null
Renatto Sulicot többször hozták kihagyhatatlan helyzetbe társai
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában a Veszprém 34–24-re legyőzte a svéd Sävehofot, így megőrizte hibátlan mérlegét az elitligában. Az első félidőben még döcögős volt a hazaiak játéka, a szünet után viszont a nyitott védekezés eredményesen működött, és fokozatosan „elfogyott” az ellenfél. Végül magabiztos különbségű lett Carlos Ortega csapatának sikere (34–24).


A magyar csapat a két együttes svédországi mérkőzésén 32–22-re diadalmaskodott. Veszprémben ezúttal is parádés hangulat várta a fellépőket, a találkozón orosz játékvezetők (Jevgenyij Zotyin, Nyikolaj Volodkov) dirigáltak.

A MÉRKŐZÉS

1–5. perc: A svédek első támadása eredménytelen volt, akárcsak egy furcsa játékvezetői tovább után a magyar együttesé. A gyors északi gólt követően Marco Oneto egyenlített, Kristian Bliznac viszont másodszor is előnyt szerzett az ellenfélnek, Nagy László azonban villant a túloldalon. Pérez Carlos is kezdett a veszprémieknél, ám passza után Császár hálóban landoló lövésénél a bírók kifelé fújtak. 2–2

6–10. perc: Tobias Johansson találatára ismét Nagy felelt, de Bliznac ellen az elején nem volt ellenszer. Újabb Oneto-gól után Császár Gábor hetesével vezetett először a hazai csapat, ám Viktor Fridén és T. Johansson révén visszavette az előnyt a Sävehof. 5–6

11–15. perc: Mirsad Terzic hiányát ezekben a percekben inkább a védekezés érezte meg, ám Nagy László hátul is villogott, s Császár középről szerzett gólja után mesteri labdaszerzéssel és gólpasszal szolgálta ki Iváncsik Tamást. Az eladott labdák sorának Fredrik Larsson vetett véget egy kíméletlen, bal alsóba tartó lövéssel, ám a túloldalon Pérez szépen találta meg Renato Sulicot. 8–7

16–20. perc: A Sävehof azonban újra visszavette a vezetést, sőt Michael Apelgren gólja után először mentek kettővel a svédek. Carlos Ortega le is tette a zöld táblácskáját, hogy tartson némi eligazítást. Laluska Balázs bombagóllal vetett véget a nehéz bakonyi perceknek. 9–10

21–25. perc: Chema Rodríguez passza után Sulic egalizált. Fazekas Nándor helyét védéssel vette át Mirko Alilovic, ám a szerzett labdából nem lett gyors találat. Larsson középről lőtt át, sikeresen, így szinte helyzet nélkül dobtak újabb gólt a vendégek. Dzsamali hatalmas átlövéssel szerezte meg önmaga első, az MKB 11. találatát. Larsson gyakorlatilag megismételte az előző gólját – ismét talajról talált be, „laposan”, míg a Veszprém Császár leheletfinom büntetőjével követte le ellenfelét. 12–12

26–30. perc: Dzsamali emberrel együtt eljutott a hatosig, a labdája pedig a hálóig. Tobias Albrechtson is eljutott a büntetőterületig, ami hetest ért. A gólra gól képletet Sulic tette teljessé, Fridén Alilovicot szépen megetető csuklómozdulata előtt. Chema Rodríguez villanását csúnya bekapott hazai gól követte, miután Fridén a középkezdés után meg sem állt a kapuig. Chema újabb találatával folytatódott a rohanás, ám még mindig maradt egy perc, svéd időkéréssel dúsítva. Hiába azonban a nagy skandináv taktikázás, a labdalopás után Iváncsik Tamás örülhetett gólnak, sőt az utolsó másodpercekben még Chema is közel járt ehhez. A Veszprém azonban így is plusz kettővel ment a szünetre. 17–15

31–35. perc: Dzsamali-bomával kezdődött a második játékrész, Bliznac viszont nem vett vissza a tempóból, összeszedett egy kipattanót és betalált. Császár először hibázott a hetesvonalról, ám ezt nem tudták kihasználni a svédek, egymást követően két támadásuk is eredménytelen maradt. 19–16

36–40. perc: Nagy egy mellé szálló lövése után labdát szerzett, ám Dzsamali belement, így Robert Johansson gólja miatt a veszprémiek egyelőre nem tudtak ellépni. A hazai nyitott védekezés ennek ellenére Dzsamalival együtt is működőképesnek bizonyult, aminek Ugalde-megindulás és -gól, illetve 21–17-nél svéd időkérés lett az eredménye. Chema előtt akkora folyosó nyílt, amilyenben egy F1-es autó is elfért volna, nemhogy a villámléptű irányító, fél percre rá ellenben egyedül a kapussal szemben hibázott a spanyol. Kent Robin Tönnesen tartotta a duplájával mínusz három gólon a vendégeket. 22–19

41–45. perc: Dzsamalira, ha kaput talált, továbbra sem volt ellenszer, viszont a perzsa volt az, aki a meccs első kétpercesét is megkapta. Apelgren értékesítette a hetest, odaát Nagy a kapufát találta el, a túloldalon viszont Alilovic is labdát fogott. A hátrány lejártával Császár lőtt rá jellemző, „higanymozgásos” gólt, miközben veszprémi oldalon továbbra is összeszedettebbnek tűnt a védekezés, mint a szünet előtt. 24–20

46–50. perc: Császár heteslövő szerepét Iváncsik Tamás vette át, méghozzá pontosan. A svédek „megfagytak” 20 gólon, Császár újra zavarba hozta őket, majd Sulic, illetve Laluska találata után már nyolc gól volt az Ortega-fiúk előnye. Magnus Johansson ekkor harmadszor is időt kért. 28–20

51–55. perc: T. Johansson több mint ötperces Sävehof-gólcsendet tört meg, sőt Olle Schefvert is szerzett egy gyors találatot. Pérez átlövésből, Oneto beállóból tette a dolgát, miközben Alilovic is 40 százalék fölé tornázta a mutatóját. Laluska kapott ünneplést szép gólja után, így kezdődött el az utolsó öt perc. 31–22

56–60. perc: Pérez kínaiból szerzett góllal hozta közelebb a rászámolást, így már ünnepi volt a hangulat. Ebbe a miliőbe kapcsolódott bele Stranigg János, aki 17 évesen életében először léphetett pályára BL-mérkőzésen, s lehetett így közvetlen szemtanúja Oneto találatának meg a közte tíznek (33–23). Iváncsik Gergő találatára jött még svéd válasz, a meccs utolsó momentumaként pedig Stranigg kicsivel mellé lőtt – azonban így is magabiztos lett a hazaiak győzelme. Veszprém–Sävehof 34–24.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT, 6. FORDULÓ
MKB VESZPRÉM–IK SÄVEHOF (svéd) 34–24 (17–15)
VESZPRÉM: Fazekas – Iváncsik T. 3 (1), NAGY L. 2, ONETO 4, Schuch, SULIC 5, Iváncsik G. 1. Csere: ALILOVIC (kapus), CSÁSZÁR 5 (2), Pérez 2, CHEMA RODRÍGUEZ 4, LALUSKA 3, DZSAMALI 4, Ugalde 1, Gulyás, Stranigg
SÄVEHOF: FORSBERG – FRIDÉN 4 (1), Tönnesen 3, LARSSON 3, Nielsen, BLIZNAC 6, R. Johansson 2. Csere: Forsell 1, Ottoson 1, Rhodin, Apelgren 3 (1), Albrechtson, T. Johansson 1
Az eredmény alakulása. 7. perc: 3–4. 12. p.: 7–6. 19. p.: 8–10. 26. p.: 13–12. 38. p.: 22–17. 50. p.: 28–20. 59. p.: 34–23
Kiállítások: 2, ill. 2 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Carlos Ortega, a Veszprém edzője: – Az első félidőben eredményes kontratámadásokat vezetett ellenfelünk, amely sokat okult a múlt vasárnapi összecsapásunkból. A döntő változást a védekezésünk átalakításával értük el, az öt egyes formációval szemben nem talált hatékony taktikát a svéd bajnok.
Magnus Johansson, a Sävehof edzője: – Más, magasabb szintű kézilabdát játszik a Veszprém, mint amihez mi hozzászoktunk. A szünetig még tudtuk tartani a lépést, ám aztán a gyorsabb, frissebb együttes került fölénybe. Óriási előnye a Veszprémnek, hogy posztonként két-három azonos tudású, rutinos játékost küldhet pályára.

A Barcelona–Pick Szeged mérkőzésről (33–24) itt olvashatnak!

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MKB VESZPRÉM 6 6 193–151 +42 12
2. THW Kiel (német) 6 4 2 198–163 +35 8
3. Atlético (spanyol) 5 2 3 139–139 0 4
4. Celje (szlovén) 6 2 4 149–165 –16 4
5. Sävehof (svéd) 6 2 4 175–201 –26 4
6. Constanta (román) 5 1 4 117–152 –35 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik