Dicsér a rivális: A Veszprém a legjobb formában lévő csapat Európában

Vágólapra másolva!
2012.11.19. 11:09
null
Fazekas Nándor bravúros védések sorával segítette győzelemhez a Veszprémet (Fotó: NS-archív)
Az MKB Veszprém tízgólos (32–22) győzelmet aratott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában a svéd Sävehof vendégeként, míg a Pick Szeged öttel (33–28-ra) kapott ki otthon a Barcelonától. A veszprémiek ellenfelénél úgy tartják, hogy a kontinens – de a sportági erőviszonyokat ismerve nyugodtan tágíthatunk a világra – legjobb formában lévő együttesétől szenvedtek vereséget, a szegediek riválisánál pedig a vesztes házigazdák helytállását dicsérték.

 

GULYÁS PÉTER: SOK KÖNNYŰ GÓLT TUDTUNK SZEREZNI
„A jó védekezésünk megalapozta a sikerünket, sok könnyű gólt tudtunk szerezni, ez volt a fő oka a mai győzelmünknek” – nyilatkozta a két góllal záró veszprémi szélső, Gulyás Péter.
„Sajnos rosszul játszottunk, főleg a második félidőben. Jövő héten megpróbálunk szorosabb eredményt elérni” – mondta Peter Johannesson, a svédek kapusa.
(Forrás: mkbveszprem.eu)

Sävehof–MKB Veszprém

„Fantasztikus együttessel játszottunk, a Veszprém a legjobb formában lévő csapat Európában – méltatta legyőzőjét Magnus Johansson, a Sävehof edzője. – Nem tudtunk reagálni a védekezésére, ezért rengeteg könnyű gólt kaptunk. Tanulnunk kell ebből a meccsből.”

„A Celje sikere a Kiel ellen különösen fontossá tette számunkra a meccset. Védekezésünk kifogástalanul működött, különösen amikor a második félidőben megnyitottuk hatos falunkat” – mondta Carlos Ortega, a Veszprém szakvezetője.

A forduló szenzációját a címvédő Kiel celjei veresége jelentette, a németek másodszor hagyták el vesztesen a terepet, először Veszprémben (31–30) voltak kénytelenek gratulálni legyőzőiknek.

„Megérdemelten nyerte meg a mérkőzést a Celje, mert jobban játszottak nálunk – ismerte el a vereséget Alfred Gislason, a Kiel trénere. – Már az összecsapás előtt is dicsértem őket mint egy tehetséges csapatot, amely a legmagasabb szinten is képes bizonyítani. Nos, ellenünk meg is tették, kihasználva, hogy rossz védekezésünkből nem tudtunk hatékonyan támadásokat építeni. Ez a mi kritikánk, ami semmit nem von le a szlovénok érdeméből.

„Nem számítottam erre a sikerre – ismerte el a meglepett Vladan Matics, a celjeiek nálunk is jól ismert szakvezetője. – A kezdés előtt azt mondtam a játékosaimnak, van esélyünk a győzelemre, hiszen a Kielben is csak olyan emberek játszanak, mint nálunk. Bátran, okosan, kis hibaszázalékkal kézilabdáztunk, de a csapatot egészében kell dicsérnem, amely végig stabilan, két lábbal állt a földön. Ez a győzelem fontos előrelépés csapatunk fejlődésében, de most kell továbbra is sok alázattal dolgoznunk, úgy, ahogyan tettük azt a Kiel ellen.

Pick Szeged–Barcelona

„Gyűr bennünket az élet – adott betekintést a szegediek lelkiállapotába Skaliczki László edző. – Ez a hetünk nem úgy alakult, ahogyan terveztük, pontot hagytunk Tatabányán egy nagyon sok szabályértelmezési kérdést maga után hagyó meccsen, majd jól küzdve is kikaptunk a Barcától. Az utóbbi nem szégyen, és ennek a találkozónak a pozitívumaira alapozva kell folytatnunk.”

Tizenöt perces villámrajtot vett a Szeged,
de a folytatásban végig kapaszkodott (Fotó: Korponai Tamás)
Tizenöt perces villámrajtot vett a Szeged, de a folytatásban végig kapaszkodott (Fotó: Korponai Tamás)

„Nem játszottunk rosszul, de sok mindennek jobban kellett volna klappolnia, hogy legyőzzük a Barcelonát – említette meg a mérkőzés kapcsán a szegediek kulcsembere, Frantisek Sulc, aki a második félidő egyes szakaszában egymaga tartotta a lépést a vendégekkel. – Főleg a védekezésünkre, és az ezzel összefüggő kapusteljesítményünkre gondolok. Képesek vagyunk ennél eredményesebb játékra, de a spanyolok most kevesebbet hibáztak, fegyelmezettebbek voltak.”

„Ez tipikusan az a vereség, amelyből sok tanulságot lehet levonni, és ezt meg is kell tennünk – nyilatkozta a mérkőzésen öt akciógólig jutó szegedi átlövő, Ancsin Gábor. – Bőven voltak a játékunkban pozitív mozzanatok, ám ez is kevés volt a rutinosabb, összeszokottabb Barcelonával szemben.”

„Nem mi voltunk az esélyesek, mégis benne volt a meccsben a jobb végeredmény. Több extra egyéni teljesítményre lett volna szükség, és jó lett volna, ha a végére is marad levegőnk” – mondta önkritikusan Vadkerti Attila, a Pick válogatott szélsője.

Ugyanez a másik, győztes oldalról sportszerű gratulációval párosul. Érdekes volt, hogy amíg a szegedi oldalon Sterbik Árpádra készültek, addig a barcelonai kaput végig kollégája, Danijel Saric őrizte, kimondottan jó hatékonysággal.

„Az elején kissé meglepett bennünket a Szeged agresszív védekezése, és csak a második időkérésünk után állt helyre a rend a csapatban – adott bepillantást a barcelonai taktikába Xavier Pascual mester. – Ettől kezdve Saric remekül védett, összeállt a védekezésünk, és kezünkben maradt az irányítás. Számomra meglepő, hogy a remekül felkészített Szeged csupán két ponttal áll a csoportban. Kapusainkról annyit, hogy így egyeztek meg a meccsről, nekem nem volt okom, hogy beleszóljak, Saric jól játszott.”

„Végig megbeszéltük Sterbik Árpáddal, hogy a meccs aktuális szakaszában mi a teendő – mondta Danijel Saric, a barcelonai kapuban több bravúrt is bemutató hálóőr. – Ez jól bevált szokás nálunk, így segítjük egymást. Volt egy-két perc, amikor a cserére gondoltam, de aztán hárítottam néhány lövést, és inkább maradtam a kapuban. Nagy iramú, igazi BL-derbit nyertünk a kitűnő Szeged ellen.”

„Kellő tisztelettel készültünk, és így is álltunk fel a Szeged ellen, amely megmutatta, hogy remek együttes, hiszen vezetett, majd végig szorosan tartotta az állást. A meglepetés nem a Szeged jó kezdése volt, hanem a mi rossz rajtunk” – ismerte el Jesper Nöddesbo, a katalánok beállója.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
A-CSOPORT
Partizan (szerb)–Montpellier (francia) 29–32 (17–17)
Hamburg (német)–Flensburg (német) 31–28 (13–15)
Ademar León (spanyol)–Csehovszkije Medvegyi (orosz) 22–29 (10–12)
B-CSOPORT
Sävehof (svéd)–MKB VESZPRÉM
22–32 (10–14)
Celje (szlovén)–THW Kiel (német) 31–28 (12–12)
Constanta (román)–Atlético Madrid (spanyol) 23–28 (13–12)
C-CSOPORT
Metalurg (macedón)–Vive Kielce (lengyel) 21–23 (12–10)
Chambéry (francia)–Gorenje Velenje (szlovén) 20–31 (9–16)
Szentpétervár (orosz)–Silkeborg (dán) 23–35 (11–18)
D-CSOPORT
PICK SZEGED–Barcelona (spanyol)
28–33 (15–18)
Füchse Berlin (német)–CO Zagreb (horvát)
29–27 (12–13)
Dinamo Minszk (fehérorosz)–Schaffhausen (svájci)
33–23(14–12)
A CSOPORTÁLLÁSOK
A–CSOPORT
1. Hamburg (német) 5 4 1 149–134 15 9
2. Csehovszkije Medvegyi (orosz) 5 3 1 1 155–145 10 7
3. Flensburg (német) 5 2 2 1 167–154 13 6
4. Ademar León (spanyol) 5 1 1 3 137–146 –9 3
5. Montpellier (francia) 5 1 1 3 154–163 –9 3
6. Partizan (szerb) 5 1 4 148–168 –20 2
B–CSOPORT
1. MKB VESZPRÉM 5 5 159–127 32 10
2. THW Kiel (német) 5 3 2 168–137 31 6
3. Atlético Madrid (spanyol) 5 2 3 139–139 0 4
4. Celje (szlovén) 5 2 3 123–135 –12 4
5. Sävehof (svéd) 5 2 3 151–167 –16 4
6. Constanta (román) 5 1 4 117–152 –35 2
C–CSOPORT
1. Vive Kielce (lengyel) 5 5 155–118 37 10
2. Metalurg (macedón) 5 4 1 142–118 24 8
3. Gorenje Velenje (szlovén) 5 3 2 144–125 19 6
4. Silkeborg (dán) 5 2 3 132–138 –6 4
5. Szentpétervár (orosz) 5 1 4 116–160 –44 2
6. Chambéry (francia) 5 5 126–156 –30 0
D-CSOPORT
1. Barcelona (spanyol) 5 5 157–119 +38 10
2. Füchse Berlin (német) 5 4 1 141–135 +6 8
3. Dinamo Minszk (fehérorosz) 5 2 1 2 138–128 +10 5
4. CO Zagreb (horvát) 5 1 1 3 132–143 –11 3
5. PICK-SZEGED 5 1 4 131–150 –19 2
6. Schaffhausen (svájci) 5 1 4 130–154 –24 2

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik