Kár a végéért - magabiztos Barcelona-siker a Szeged ellen

KIBÉDI PÉTERKIBÉDI PÉTER
Vágólapra másolva!
2012.11.24. 16:17
null
<a href="http://www.nemzetisport.hu/kezilabda/pick-szeged-barcelona-2192379"><strong>Buday Dánielék hazai pályán csak megszorítani tudták a Barcelonát</strong></a> (Fotó: Korponai Tamás)
A múlt heti ötgólos hazai vereség után idegenben 33–24-re kapott ki a Pick-Szeged a Barcelonától a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A sérülések tizedelte szegediek, ameddig erővel bírták, remekül tartották magukat, sőt a hajráig reális esély mutatkozott a bravúros pontszerzésre is, de az utolsó percekre elfogytak. A szegedi kapuban Mikler Roland parádésan védett a meccs első 50 percében.


A SZEGEDI SZURKOLÓK BIZAKODVA VÁRTÁK A MÉRKŐZÉST BARCELONÁBAN

AZ ELŐZMÉNYEK

Czina József válla már a péntek esti edzést sem bírta, Nagy Norbert bokája is fájt, csak injekcióval tudott játszani, és Ancsin Gábor sem volt túl jó állapotban. A jobbátlövő még Gyöngyösön kapott egy hatalmas ütést Doros Ákostól a mellére, és a barcelonai edzésen többször le is kellett ülnie, mert szúró fájdalmat érzett.

A helyszínen kollégánk jelentése szerint mintegy 25 szegedi fanatikus drukkolt a magyar csapatnak, a Barcelona-szurkolók körülbelül ezren lehettek.

A MÉRKŐZÉS

1–5. perc: A múlt heti szegedi meccshez képest a legfontosabb változás a Barcelona kapujában történt, az akkor szenzációsan védő, az elejétől a végéig kapuban álló Daniel Saric helyett Sterbik Árpád kezdett, s ha már így történt, az első szegedi akció végén hárított is egyet. A túloldalon Mikler Roland sem sokat várt az első védésével. Az első három perc jobbára a kapusokról és a védekezésről szólt, az első gólt Frantisek Sulc szerezte átlövésből, majd a másodikat az egykori Barcelona-kedvenc, Jonas Erik Larholm büntetőből. Az első hazai találatra majd' öt percet kellett várni, Sterbik védése után Eduardo Gurbindo szépített. (1–2)

6–10. perc: A Barcelona kegyetlenül kihasználta a szegedi pontatlanságokat, így az első öt perc góltalansága után három perc alatt négyszer is betaláltak a hazaiak, amivel átvették a vezetést és az irányítást is. A vendégeknél elöl és hátul is előfordultak hibák a játékban – még jó, hogy Mikler Roland remekül kezdte a meccset. A válogatott kapus, amit lehetett, megfogott, ezért a Barcelona nem tudott jelentősebb előnyt szerezni. (4–3)

11–15. perc: A 11. percben is két nagyszerű védés után lehetősége nyílt a Pick-Szegednek az egyenlítésre, előbb Zubai Szabolcs, majd Jonas Erik Larholm köszönt be Sterbiknek. Miklerrel nem tudtak mit kezdeni a vendéglátók. Szélről, átlövésből is próbálkoztak, de hiába. Rendre állta a sarat a kapus. Ez erőt és önbizalmat adott a támadásokban is a szegedieknek, előbb Ancsin Gábor, majd Antonio Pribanic volt eredményes és átvette a vezetést a Pick. Az, hogy ezt nem sikerült tartaniuk, egy-egy újabb figyelmetlenség után kapott gólnak tudhatták be. (7–7)

16–20. perc: Skaliczki László változtatott a csapat szerkezetén, bejött Balogh Zsolt, így a játékot injekcióval vállaló Nagy Norbert helyére Ancsin Gábor húzódott ki a szélre, illetve pályára küldte Buday Dánielt is. Szoros, fordulatos volt a meccs első harmada, hol egyik, hol másik gárda jutott előnyhöz. A 20. percben Alen Blazevicet – talán kicsit szigorúan – a kispadra küldték a játékvezetők, sőt az előnye lejárta előtt egy másodperccel hetest is dobhatott a Barcelona, márpedig Albert Rocas nem hibázott, így először vezettek a hazaiak három góllal. (11–8)

21–25. perc: A szlovén bírók továbbra is meglehetősen szigorúan „bántak" a Szegeddel. Hiába dobott gólt Balogh Zsolt, az ellentámadásnál újra hetessel jöhetett a Barcelona, majd Marinko Kekezovic találatát követően egy góllal befejezett támadás után Pribanicot küldték ki két percre. A Pick, amit lehetett, megtett még emberhátrányban is, 1–1-re hozta ki ezt a létszámhátrányos időszakot. (15–12)

26–30. perc: Jól tartotta magát a Szeged, ami lehetősége adódott, azt kihasználta, és ha nincsenek az apró megingások, akkor Mikler Roland védéseivel akár vezethetett volna a szünetben. Tegyük e mellé a játékvezetőket is, akik a 27. percben a szegedi támadás végén csak sárga lapot adtak a két percet érően szabálytalankodó hazainak, míg a túloldalon gondolkodás nélkül befújták a harmadik kétperces kiállítást Alen Blazevic ellen, sőt 6 másodperccel a vége előtt Ancsin Gábort is padra küldték – tegyük hozzá, utóbbi jogosságához nem férhetett kétség, gólhelyzetben kitörő játékossal szabálytalankodott. Az eset a térfél közepén történt, az oldalvonal mellett, nem egyértelmű gólhelyzetben, így a megítélt hétméteres már kérdéses volt – ezt a hazaiak félmosollyal, a szegediek bosszúsan vették tudomásul. A büntetőt Mikler megfogta, vagyis háromgólos hátrányban mehetett pihenőre a Szeged. (16–13)

2. FÉLIDŐ

31–35. perc: A második játékrész első fél percét kettős emberhátrányban töltő Pick-Szeged bátran kezdett. Bár a kettős hátrányból gólt kapott, Mikler újabb bravúros védése után a kipattanót Mikel Aguirrezabalaga értékesítette, ám röviddel azután, hogy az egyik kiállítás letelt, Sulc is betalált. A gólok felváltva estek, ezért a különbség nem változott – ehhez Mikler Rolandnak a Veszprém elleni bajnoki rangadón mutatott formája is kellett. (19–16)

36–40. perc: Amit lehetett, megtett a Szeged. Sem védekezésben, sem támadásban nem lehetett hibát találni, a kapusteljesítményt pedig kár lenne jelzőkkel illetni, nem „írná le” megfelelően Mikler Roland bravúrjait. A 39. percben Pribanic negyedik góljával egy gólra felzárkózott a Szeged, és érezvén a bajt Xavier Pascual időt kért. Bár sikerült gólt szereznie Barcelonának, az látszott, hogy nem ízlett neki a vendégek harcos játéka, ráadásul úgy tűnt, hogy a pihenő a játékvezetőknek is jót tett, mert már a hazaikkal szemben is alkalmazták a szigorú bíráskodást. (21–19)

41–45. perc: A 43. percben Skaliczki László kért időt; ami jó hír, hogy ez nem amolyan tűzoltásra használt szünet volt, hanem inkább finomhangolás, mert bizony a remény élt – bravúrközelben járt a Pick-Szeged. A két csapat múlt heti szegedi találkozóján is esélye volt erre Zubaiéknak, de akkor nem jött össze, és ugye idegenben még nagyobb értéke van a hasonló teljesítménynek. (24–22)

46–50. perc: Persze a hazaiak nem adták olyan könnyen magukat, nemhiába a világ egyik legjobb csapatáról van szó. Egy-egy kisebb kihagyást, csakúgy, mint a meccs elején, megbosszultak és ezzel rendre maguknál is tartották az előnyt. Védekezésben is egyel magasabb fokozatra kapcsoltak, ráadásul a falból rendre legjobb ütemben kilépő védőik nem adtak lehetőséget a szegedi átlövőknek a gólszerzésre. Nőni kezdett a különbség, sőt az 50. percben – először a meccs folyamán – öt góllal is vezettek. (28–23)

51–55. perc: Elfogyni látszott az erő a vendégekből: mentek, hajtottak becsülettel, de talán itt érződött legjobban, hogy sérülések tizedelik a csapatot. Pontatlanná váltak a befejezések, ráadásul Mikler Roland is fáradt (az 53. percben Tatai Péter váltotta a kapuban), így a Barcelona szép lassan bebiztosította a győzelmét, izgalommentessé téve a hajrát. (30–24)

56–60. perc: Az utolsó percekre egyetlen célja maradt a Szegednek: megúszni minél kisebb különbséggel. Sajnos azonban ebben nem volt partner a Barcelona. A mind mentálisan, mind fizikailag kimerült Pick ellen gólgálát tartottak a hazaiak, így aki csak az eredményt nézi, könnyen hiheti, hogy ez egy könnyed győzelem volt. Pedig.... (33–24)

A Pick-Szeged jövő szombaton, december 1-jén a Zágrábot fogadja hazai pályán és próbálja megszerezni a második győzelmét a BL-csoportban.

A SZEGED VÉGIG PARIBAN VOLT - STERBIK
FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
D-CSOPORT, 6. FORDULÓ
BARCELONA INTERSPORT–PICK SZEGED 33–24 (16–13)
Barcelona, 1500 néző. Vezette: Krstic, Ljubic (szlovénok)
BARCELONA: STERBIK – ROCAS 5 (2), Gurbindo 2, Sorhaindo, Montoro 1, NÖDDESBO 4, JUANÍN GARCÍA 4. Csere: Aguirrezabalaga 3, Sarmiento 3, Tomás 4, R. Entrerríos 1, Stranovsky 2, RUTENKA 4 (1). Edző: Xavi Pascual
PICK SZEGED: MIKLER – Nagy N., Ancsin 1, SULC 6, LARHOLM 5 (2), Zubai Sz. 3, Vadkerti A. Csere: Tatai (kapus), Blazevic, PRIBANIC 4, Balogh Zs. 3, Kekezovics 2, Buday. Edző: Skaliczki László
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–2. 11. p.: 4–4. 15. p.: 6–7. 18. p.: 9–7. 27. p.: 15–11. 34. p.: 19–16. 38. p.: 20–19. 45. p.: 24–21. 48. p.: 25–23. 51. p.: 29–23
Kiállítások: 4, ill. 12 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Xavi Pascual: – Kemény meccs volt, az utolsó 10 percig kiélezett küzdelmet hozott a találkozó. Szerencsére jól jöttünk ki a hajrából, minden játékosom hozzátett a győzelemhez, amelyért komolyan meg kellett dolgoznunk. Tudtuk, hogy a Pick keményen küzd majd, Szegeden is ezt tette. Döntő volt, hogy a szegedi csapat kapusa remekelt, nem tudtunk mit kezdeni a jól záró védelemmel sem. A végére azonban összekaptuk magunkat, és fontos győzelmet arattunk, hiszen a célunk a csoportelsőség megszerzése.
Skaliczki László: – A Barcelona jó meccsen nyert végül magabiztosan. Büszke vagyok a fiaimra, mert sokáig nyílttá tették a meccset. A kapusteljesítményünk stablitást adott, sokáig jól védekeztünk a kombinatív Barca ellen, amely ezt a műfajt a világon talán a legjobban műveli. A jobb oldalon sokat küszködünk, sérülés és betegség miatt, és ez döntőnek bizonyult. A hajrában hazaiak felpörgették a játékot, sok labdát szereztek, és a hibáinkat kegyetlenül megbüntették.
A csoport másik meccsén: CO Zagreb–Füchse Berlin 24–25
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona (spanyol) 6 6 190–143 +47 12
2. Füchse Berlin (német) 6 5 1 166–159 +7 10
3. Minszk (fehérorosz) 6 3 1 2 171–156 +15 7
4. CO Zagreb (horvát) 6 1 1 4 156–168 –12 3
5. PICK SZEGED 6 1 5 155–183 –28 2
6. Schaffhausen (svájci) 6 1 5 158–187 –29 2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik