Férfi kézilabda: Fazekas hosszabbított a Veszprémmel

Vágólapra másolva!
2012.05.26. 10:38
Címkék
Fazekas Nándor három évvel meghosszabbította szerződését a férfi kézilabda NB I-ben szereplő MKB Veszprémmel – adta hírül a klub hivatalos honlapja. A válogatott kapus kontraktusa az idény végén lejárt volna.

„Hosszú tárgyalásokat folytattunk a klubbal, nekem sem volt mindegy, milyen döntést hozok, hiszen nem vagyok már fiatal játékos. Úgy érzem ez volt életem egyik legfontosabb döntése, hiszen ebben a korban már nem szoktak ilyen hosszú szerződéseket kötni. Nagyon jól esett, hogy az elmúlt hónapokban sok helyen figyeltek arra, hogy lejár a szerződésem, ezért megkerestek, hogy folytassam náluk a pályafutásomat. A tárgyalások után viszont úgy döntöttem, hogy Veszprémben maradok. Amikor visszatértem a Klubhoz már akkor is fontos szempont volt a döntésemben az, hogy a családommal Veszprémhez közel telepedtünk le. A csapatnak komoly céljai vannak a következő években, természetesen ez is a maradás mellett szólt. Bízom benne, hogy a terveinket meg tudjuk valósítani, és remélem, hogy ehhez én is jó teljesítménnyel tudok hozzájárulni. A maradásomnak természetesen a családom is nagyon örül" – fogalmazott Fazekas Nándor a 2015 júniusáig szóló szerződésének aláírása után.

Legfrissebb hírek

Mérlegre állítja futballistáit karácsony után Guardiola

Angol labdarúgás
14 perce

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
35 perce

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
55 perce

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
57 perce

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
1 órája

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
1 órája

Ökölvívás: eredményes évet zár a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik