Női kézilabda: Bulath Anita után Mörtel Renáta is távozik Debrecenből

2011.02.26. 06:32
Címkék
Mörtel Renáta is elhagyja az élvonalban szereplő DVSC-Korvex női kézilabdacsapatát. Ezt a játékos erősítette meg a Nemzeti Sport kérdésére válaszolva.

„Valóban elhagyom a Debrecent – árulta el a 27 esztendős átlövő. – Hogy hol folytatom, azzal kapcsolatban még folynak a tárgyalások, úgyhogy konkrétumokat nem szeretnék mondani."

Az NS információi szerint Mörtelt a Siófok csábítja, ami logikus választás is lenne a részéről, hiszen korábban, még Dunaújvárosban dolgozott már a jelenleg a Balaton-parton edzősködő Imre Vilmos keze alatt, és a 2007–2008-as bajnokságban Görbicz Anitával társbérletben az NB I gólkirálynője lett – szóval a tréner és az átlövő esetében sikeresnek mondható munkakapcsolatról van szó.

Mörtel és Bulath tehát biztosan elhagyja Köstner Vilmos együttesét – amint arról korábban már beszámoltunk, utóbbi a Veszprém játékosa lesz –, míg a harmadik számú kapust, Pácz Viktóriát nem marasztalja a klubvezetőség. Rajtuk kívül azonban további játékosok jövője is kérdéses még, köztük korábbi és jelenlegi válogatott kerettagoké: Borbás Rita, Bognár Barbara, Bogdanovics Annamária, Triffa Ágnes, Juhász Gabriella, Kiss Éva és Szabó Valéria szerződése is az idény végéig szól, és még nem hosszabbították meg. Nagy meglepetés lenne, ha mindegyiküket sikerülne megtartania a Lokinak.

Legfrissebb hírek

NL: gyors gólváltás, majd döntetlen Kaunasban

Minden más foci
4 perce

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
46 perce

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
49 perce

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
1 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
2 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
2 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
3 órája